A tudatosság fejlődése – wilberi tudatszintek – meghaladni az egót

A wilberi tudatszintek A tudatosság fejlődéséről szóló írás sorozat, első és második részeiben ismertettem a tudatosság fejlődésének 10 lehetséges szintjét (a Wilber skála szerint) és az első 5. szintről beszéltem is bővebben, valamint érintettük a 6. szintet is az integrált tudat szintjét. A 3. részben írtam arról, hogy a személyiségnek 10 fő területe van, amelyekben […]
A tudatosság fejlődése – személyiségünk 10 alapterülete

A tudatosság fejlődéséről szóló korábbi cikkekben, ismertettem a tudatosság fejlődésének első 6 fázisát, melyben az utolsó fázis, az úgynevezett Kentaur vízió szintje volt. Ezen szint lényege, hogy az ember elkezd egy olyan információs közeggel tudatos kapcsolatba kerülni, ahonnan a tudatossága által, olyan információkhoz jut, melyek az intuíciók (megérzések) szintjén jelenik meg benne. Ez a tudatos […]
A tudatosság fejlődése wilberi tudatszintek – a fejlődési skála

Mit jelent a tudatosság Mit jelent pontosan az a szó, hogy „tudatos”? Mit jelent a tudatosság és hogyan lehetsz tudatos ember? Tudatosnak lenni, annyi mint ismerni a külső és belső világunkat, ismerni az összefüggéseket és tudni azt, hogy a világon minden mindennel összefügg. Minél átfogóbb tudással rendelkezik valaki önmagáról és a világról amiben él, annál inkább […]
Tudat az emberi létezésben

Az emberi testet, becslések alapján mintegy 100 ezer milliárd sejt alkotja. Ezen sejtek egyenként több ezer kémiai reakciót bonyolítanak másodpercenként ( az általánosan elterjedt nézet szerint 7000 reakció/sejt/ sec. , de van olyan nézet is, hogy ezen reakciók száma, bizonyos sejteknél eléri a százezret is, másodpercenként). Ez az aktivitás egy nagyon nagy komplex működést eredményez, mely […]
Szurokfű (Oregánó) – fertőtlenít és gyulladáscsökkentő

Szurokfű – Origanum vulgare, népies nevén vadmajoránna de közismertebb neve – a latin neve alapján – oregánó. A szurokfű az árvacsalánfélék családjába tartozó gyógy és fűszernövény. Fűszerként egész Európában használják de a mediterrán térség jellegzetes fűszerei közé tartozik. Aromáját tekintve hasonló a kakukkfűhöz illetve a majorannához. Hatóanyagai Az oregánó hatóanyagai a karvakrol, illóolaj, keserűanyagok és […]
Pszichoaktív drogok – Narkotikumok (alkohol, ópium, morfin)

A pszichoaktív szernek olyan anyagokat nevezünk, melyek az élő szervezetben a központi idegrendszerre hatnak, és megváltoztatják annak működését. A köznyelvben kábítószernek is szokták nevezni ezen anyagokat, de ez a megközelítés téves és sokszor pejoratív. Ezen anyagok között, ugyanis jócskán akadnak legálisan fogyasztható élvezeti szerek is. A pszichoaktív drogok csoportosítása A pszichoaktív szerek lehetnek növényi eredetű […]
Coleus forkohlii – indiai árvacsalán, egy sokrétű gyógynövény

Indiai csalán – Coleus forkohlii, az árvacsalán-félék családjába tartozik, trópusi vidékeken honos, az ájurvédában makandi néven ismert gyógynövény. Hatóanyagai, a növény legfőbb hatóanyaga a Forskolin, melyet a növény gyökerei (Plectranthus barbatus) tartalmaz. Ezen kívül tartalmaz még rozmaringsavat, flavonoid gülkozidokat és diterpén vegyületeket is. Gyógyászati hatásai Az indiai csalánt az ajurvédában, ősidők óta alkalmazzák különböző szívbetegségek, magas vérnyomás […]
Pszichoaktív drogok – serkentők, kávétól a kokainig

A pszizhoaktív anyagokat, a szervezetre kifejtett hatásaik alapján öt csoportra oszthatjuk: Narkotikumok, Pszichedelikus szerek, Nyugtatók és Deliriáns szerek, illetve a serkentő hatású szerek. Ebben a cikksorozatban az a célom, hogy megismertessem ezen anyagok hatásait, hasonlóságaikat és azt, hogy miként befolyásolják egészségünket, illetve életünket. Érdekes és tanulságos látni, hogy jónéhány pszichoaktív anyag legális és naponta fogyasztjuk, […]
A meditáció alapjai – válts tudatállapotot

A meditáció alapjai írásom első részében, ismertettem a meditáció általános folyamatát és jellemzőit. Most kicsit mélyebben a védikus filozófia és a jóga szemszögéből nézve is szeretném bemutatni a meditációt. Meditáció a jógában A vedikus („jóga szemléletű”) megközelítés szerint a meditáció lényege, hogy a belső lényegiségeddel (Lelkeddel) önvalóddal, tiszta kapcsolatot teremtesz. Ehhez meg kell változtatnunk a […]
Vega burger – lakj jól, élvezd az ízeket, de maradj az egészségnél

A hamburger az egyik kedvenc ételem, de mivel igazi jó hamburgert nem sok helyen tudnak készíteni (értem ez alatt a húspogácsát) és húst is ritkán fogyasztok, nem akartam lemondani erről az ételről, és elkészítettem a vega változatát, amit szinte minden héten fogyasztok egyszer. Hozzávalók A hamburger pogihoz 250 g csicseriborsó konzerv, vagy 175 g száraz […]