hosszú élet titka

A cikksorozat első részében a világon élő népcsoportok közül azokat emeltem ki, akiknél a várható élettartam a legmagasabb és ahol a legtöbb 100 év fölötti ember él a társadalom méretéhez viszonyítva.
Ebben a részben az egyéni lehetőségek oldaláról szeretném körbejárni kicsit a témát.

A Földön élő emberek közül, az eddig dokumentált és teljesen hiteles legmagasabb életkorral a francia származású Jeanne Clament büszkélkedhetett, aki 1997-ben hunyt el 122 éves és 164 napos korában.
A védőoltásoknak, a születés biztonságosabb körülményeinek, a rák és a szívbetegségek gyógyításának köszönhetően a várható élettartam folyamatosan növekszik a 19. század óta.

2016-ban egy amerikai kutatócsoport francia, brit, japán és amerikai öregeket vizsgált meg, akik meghaladták a 110 éves életkort. A kutatás célja a legmagasabb elérhető emberi életkor meghatározása volt.
Az adatok azt mutatták, hogy a várható élettartam növekedése a százon felülieknél lelassul, a halálozás legmagasabb életkora pedig már legalább két évtizede stagnál.
Ez azt jelenti, hogy a legmagasabb elérhető életkor, jelen korunkban a 115 év és ezt szinte lehetetlen túlszárnyalni. A 105 éves kor fölött már nagyon kicsi az esély magasabb életkor eléréséhez.

A londoni University Collage, egészséget kutató intézetének vezetője, Linda Partridge azt nyilatkozta a témával kapcsolatban, hogy „logikailag lennie kell” legfelső korhatárnak, ám szerinte nehéz messzemenő következtetéseket leszűrni ezekből a tanulmányokból, mert a ma élő „szuperöregek” olyan korban születtek és életek, ahol nagyon sok tényező, mint a háborúk, járványok és egészségtelen táplálkozás nagyon jellemző dolog volt.
Linda Partridge meglátása szerint, ezek az emberek teljesen más életet éltek, bár az is igaz lehet, hogy bizonyos szempontból kevesebb egészségkárosító hatásnak voltak kitéve, mert a korai elhízás és különböző kémiai szerekkel szennyezett élelmiszerek nem ilyen mértékben voltak jelen az életükben, mint a mai generációknak.

.James Vaupel, a Max Planck Demográfiai kutatóintézet igazgatója szerint a 115 éves felső határ túlságosan magas. Véleménye szerint az evolúció arra készítette fel az embert, hogy fiatalabb életkorban legyen sikeres és képes legyen a túlélésre és szaporodásra. Ami 40-50 évvel vagy még később történik az emberrel, az a DNS ben hordozott, fiatal korban kialakult, genetikai információk hatása. Vaupel szerint az élettartam növelése olyan módszert kíván, amely túlmutat a betegségek legyőzésén és gyógyításán és a sejteken belüli öregedést győzi le.

Az újszülöttek a világon ma átlagosan 67 év megélésére számíthatnak. A fejlett térségekben az élet hossza elérheti akár a 80 vagy a 90 évet, míg a fejlődő országokban – például az Afrika déli részén fekvő Szváziföldön, ahol a HIV-fertőzöttek száma, eléri a lakosság 40%-át vagy Sierra Leonébana ahol folyamatosak a fegyveres konfliktusok, a várható élettartam 40 -45 év.

Vannak olyan genetikai kutatások és vélemények, melyek szerint biológiailag maximum 140 évet élhet egy ember, de ilyen kort megélt emberről, hiteles bizonyíték eddig nem maradt fönt az emberiség történetében.
A genetikailag elérhető lehetőségekről és az élet meghosszabbításának legújabb tudományos lehetőségeiről a következő cikkben számolok be.

További ajánlott írásaink


Személyiség pszichológia – a bennünk élő ellentétek