Védák

A Véda szó szanszkritül, Tudást jelent, a védák keletkezésének ideje ismeretlen, i-e 6000 és 1500 közé teszik a kutatók. A hindu vallás ezeken a tanításokon alapszik, mely gyökereit i.e. 3000 re vezetik vissza. A legősibb véda a Rigvéda, melyet az indus völgyébe észak-nyugatról beáramló, Ária népek hoztak magukkal, az úgynevezett andronovói kultúrából (mely a Kaszpi tenger és az Aral tó közti területekről terjedt el, több hullámban Ázsiában).

A védák eredetileg 4 ősi részből állnak, melyek a Rigvéda, Atharvavéda, Számavéda és Jadzsurvéda. Ezekhez az ősi védékhoz később a papok több kiegészítő szöveget is kapcsoltak, az Upanisadokat, a Mahábháratát (amelynek a Bhagavad-gíta az egyik fejezete), a Pancsarátrát, a Rámájanát és a Puránákat.

Jadzsurvéda néhány vallásos szertartás szabályait magyarázza el, s leírja a védikus áldozatok végzésének, valamint az áldozati helyek és az oltárok készítésének módját.
Számavéda főleg a zene és az éneklés tudományával foglalkozik (száma = dallam), s olyan istenségekhez intéz imákat, mint Indra, Agni és Szóma, a hold félistene.
Rigvéda Indrát (a Mennyek Királyát), Szúrját (a Napistent) és Agnit (a tűz félistenét) dicsőítő himnuszokat találhatunk benne.
Atharvavéda 6 000 versből áll, leginkább az áldozatok során használatos mantrákat tartalmazza, s ezenkívül az orvostudományról (Ajurvéda) továbbá bizonyos varázslatokról és a felszabadulásról is ír.

Karma jóga – a cselekvés jógája

NINCS KOMMENT

Válaszol