Párizs az egyik kedvenc városom, nem csak azért mert éltem Franciaországban és szívesen használom a francia nyelvet hanem azért is, mert ez a város tele van látnivalóval, nagyon jó a klímája és a hangulata is. Párizs egy igazi világváros, a világ kulturális és művészeti központja. Régebben azt mondták, hogy a franciák nem szeretnek más nyelveken megszólalni és aki nem beszél franciául az nehezen boldogul Franciaországban. Ez a megállapítás mára már jelentősen változott. Párizs tekintetében pedig valóban elmondható, hogy egy világváros és egy valódi kozmopolita élmény.
Ma ha egy turista franciául próbál beszélni és érzik rajta a bizonytalanságot, Párizsban azonnal angolul válaszolnak neki. Nem csak a szállodákban és múzeumokban de az utcán, az éttermekben és boltokban is készségesen kommunikálnak angolul. A metróban például nem csak az állomásokat de a közérdekű információkat is elmondják több nyelven. A francián kívül angolul, németül, spanyolul és néha még kínaiul
(manadrinul) is.
Utazás Magyarországról
Párizsba utazhatunk autóval, busszal, vonattal és repülővel is. Budapestről közúton 1500 km távolságra fekszik, autóval, busszal és vonattal is nagykából 16 óra alatt juthatunk el a francia fővárosba. Miután több légitársaság is indít gépeket Budapestről és a diszkont cégek is repülnek Párizsba ezért a távolság miatt érdemes a repülőt választani. A jegyárak szezontól és foglalástól függően, 30-100 ezer forintba kerülnek, fejenként oda vissza útra. Amire érdemes figyelni, hogy az Orly (délen) és a Charles de Gaulle (északon) repterek Párizsban találhatók, a város külső kerületeiben (Budapesthez hasonlóan), de néhány diszkont légitársaság vidéki reptereket használ, például Beauvaisban vagy Vatryban száll le, ahonnan több órába és több pénzbe is belekerülhet eljutni Párizs központi részére. Különösen fontos lehet ez amennyiben az aktuális járványhelyzet miatt különböző korlátozások lépnek érvénybe, mert ezek gyakran a vidéki busz és vasúti járatokat is érintik. Ezért aki a repülés mellett dönt inkább a két párizsi reptér közül válasszon mert ezzel időt biztosan de sok esetben még pénzt is spórolhat, így amivel a repülőjegy esetleg többe kerül az a másik oldalon megtérülhet.
Párizsban a legegyszerűbb a tömegközlekedést használni, a repterekről busszal és vonattal is bejuthatunk az első metró állomásig, ahonnan aztán metróval szinte bárhová el lehet jutni. Egy metró jegy (2021) 1,9 euró, ha 10 db os blokkban vesszük (ezt carnet nek hívják) akkor 17 euró azaz 1,7/db. Ha valaki 3-4 napnál tovább marad, érdemes heti bérletet (navigo kártyát) venni. Ami hétfőtől vasárnapig érvényes, 22 euróba kerül (az első heti kártya 27 euró ezután minden heti feltöltés 22 euró/hét). Ezzel vonaton, buszon és metrón is korlátlanul utazhatunk.
Az Orlyról busszal 7p alatt eljuthatunk az Antony pályaudvarra, ahonnan a B vonalon 20 perc a Chatelet pályudvar, ahol a Le Halles metró központ is található, innen metróval bárhová könnyen eljuthatunk. A Charles de Gaulle reptérről először a reptéri gyorsvasúton kell eljutni az 1. Terminálhoz, ahonnan a B vasútvonalon eljuthatunk szintén a Chatlet pályaudvarra (40p).
Létezik reptéri busz is a városközpontba (az Opera metró megállóhoz) amire 13,7 euro a jegy fejenként, de erre is érvényes a navigo kártya. Tipp ha a reptéri terminál jegyautomatáiban nem találod meg a navigo kártyát vagy a carnet (10 es jegytömböt) akkor keresd a ticket service ablakot és kérd személyesen a pénztárostól.
Közlekedés
Mint fentebb írtam Párizsban kitűnő a tömegközlekedés és metróval szinte bárhová eljuthatunk, így ezt érdemes használni. Letölthető a metró térkép amivel nagyon könnyű eligazodni a vonalak és csomópontok között. Ha a metró nem elég akkor a vasút és a helyi buszok remekül kiegészítik a közlekedést. 2021 ben, minden tömegközlekedési eszközön kötelező a maszkviselés és szigorúan büntetik ha elmarad.
Látványosságok
Ehhez nem kell túl sokat hozzáfűzni de röviden megosztok pár gondolatot. 2021 ben mindenhová csak az EU-s covid igazolással léphetsz be, ebből is inkább a digitális változatot javaslom az EESZT alkalmazáson keresztül. E nélkül jelenleg nem tudsz Párizsba utazni, a magyar oltási igazolványt nem fogadják el. Az EU ban jelenleg csak az AstraZeneca, Pfizer és Moderna vakcinákat fogadják el (a 2. oltás után legalább két héttel) vagy az antigén tesztet (max 72 óráig) esetleg a gyógyultsági igazolást de ez utóbbi kettő igen korlátos.
Eiffel torony: Érkezhetsz a Trocadero felől, innen a legjobb a látvány direktben a toronyra (bár itt 2021-ben épp felújítási munkák folynak), érkezhetsz az Ecole Militaire metró megállóból a 8 as vonalon, illetve a 6 os vonalon a Bir Haikem megállótól. A torony üvegfallal körbe van kerítve, ide már csak oltási igazolvánnyal léphetsz be és itt már kötelező a maszkviselés is.
Jegyeket minden esetben online érdemes venni. Ha valaki a liftet válassza úgy arra is várni kell. Egy menettel a második szintre lehet jutni de aki a torony csúcsára vesz jegyet annak a másodikon liftet kell váltani és innen még egy menet a csúcsra. Lefelé szintén várni kell a liftre. Így a torony látogatásnál a várakozásokra 1 órát érdemes betervezni. A kilátás önmagáért beszél, a torony csúcsa 317 méter, sokáig a világ legmagasabb építményének számított.
Az Eiffel torony világítását minden nap a hivatalos napnyugta után 15 perccel kapcsolják föl és másnap hajnal egy óráig égnek a lámpák. Így aki szeretné a tornyot éjjeli fényben is látni (mindenképp javaslom) az erre számíthat. A torony mögötti téren esténként a diákok, turisták piknikeznek és várják a fények bekapcsolását. Nagy élmény.
Notre Dame székesegyház: Párizs leglátogatottabb épülete, jelenleg (2019-2021) nem látogatható, mert a 2019-es tűzvész óta renoválják az épületet. Kívülről lehet megnézni és fényképezni. A Cité vagy a Saint Michel metró megálló esik hozzá a legközelebb.
Sacré Coueur bazilika: A Monmartre hegyen fekszik és szintén a Párizs ikonikus épülete. Érdemes az Abesses metró megálló felől megközelíteni, mert itt található a Szerelem fala (Mur des Je t’aime), melyre a világ összes nyelvén felírták, hogy „Szeretlek”. A bazilikához innen, a Monmartre romantikus utcácskáin keresztül juthatunk el, majd a visszaúton a Sacré-Coeurhüz vezető lépcsősoron és az ezt övező parkban megpihenhetünk.
Louvre múzeum: A világ leglátogatottabb múzeuma. A múzeumhoz metróval a legegyszerűbb eljutni, hisz külön metró megállója van, mely nagyon szép, innen a felszínre sem kell jönni, hogy bejuthassunk a múzeumba. Jegyet az itt található automatákban is lehet vásárolni, de 2021-ben csak online lehetett jegyet váltani, ami egyébként a legjobb megoldás. Ehhez regisztrálni kell egy e-mail címmel a múzeum honlapján. 18 év alatt, mindenki számára ingyenes és 26 év alatti EU állampolgároknak szintén ingyenes a belépő de jegyet nekik is kell váltani. A belépés szigorúan időponthoz kötött és nagyon flottul zajlik ezért nem érdemes sokkal hamarabb érkezni, mint a jegyen lévő időpont. A Louvreban három útvonal közül választhatunk, melyet úgy állítottak össze, hogy egy 3 órás kényelmes sétával, egyenként bejárhatók. Érdemes csak egy útvonalat bejárni egy alkalommal.
A többi látványosságra nem térek ki részletesen, hisz Párizs megannyi látnivalót tartogat de a teljesség igénye nélkül felsorolok néhány helyet ahová érdemes ellátogatni:
Sainte Chapelle – Szent Kápolna (Notre Dame meleltt)
Hotel des Invalides – Invalidusok kastélya (szó szerinti fordításban – hadirokkantak hotelje) itt található Napóleon sírja és a Hadtörténeti múzeum is.
Place de la Concorde – Concorde tér
Arc de Triomphe – Diadalív
Champs-Élysées sugárút
Église de Saint Germain des Prés – Saint Germain apátság és Saint Germain városrész
Grande Arche – Nagy diadalív a Defense (üzleti) negyedben
Pantheon
Bibliothèque Sainte-Geneviève – Sorbonne Egyetem könyvtára (COVID alatt nem látogatható)
Sorbonne Egyetem és környéke a Latin negyed
Jardin de l’école de botanique – Botanikus kert és a Természettudományi múzeum (Sorbonne környéke)
Le Jardin du Luxembourg – Luxemburgi kert (Sorbonne környéke)
Jardin des Tuileries – Tuileriák kertje (Louvre előtt)
Bois de Boulogne – Boulogne parkerdő
Parc zoologique de Paris – Állatkert
Château de Versailles – Versailles-i kastély
Disneyland
Étkezés
Az árak még valamivel magasabbak mint a budapesti árak de napjainkban már egy átlag magyar turistának Párizs megfizethető város. Természetesen a luxus itt is nagyon sokba kerül, sőt ha valaki erre vágyik és megengedheti magának, Párizsban minden pénz elkölthető. A gyorséttermekben viszont átlagos európai árak vannak, de szinte minden nemzet konyhája felellhető a városban. Egy hangulatos kis étteremben 40-50 euróból 2 ember kényelmesen megebédel, a pékségekben (Boulangerie) 5-10 euróból egy reggeli vagy egy jó szendvics is elérhető, szinte mindenhol vannak kisboltok, ahol élelmiszer, zöldség, gyümölcs és üdítő, víz itthoni árszinten megvásárolható. A néhány asztalos gyorséttermekben, a párzsi tacco vagy különböző ázsiai, arab ételek 10 -15 euróba kerülnek.