Isztambul a kelt kapuja a nyugatra.

Talán így lehetne jellemezni ezt a kulturális metropoliszt, amely 1923 ig. az Oszmán birodalom fővárosa volt. A város évi 133 milliárd dolláros bevételével a világ 34. leggazdagabb városa. Sok filmben, irodalmi műben és egyéb alkotáson szerepel, Napóleon azt mondta róla, „ha a világnak egyetlen fővárosa lenne az Isztambul volna”.

A két kontinens Európa és Ázsia határán fekszik, a Boszporusz két partján.
I.e. 667 ben alapították az ezen a vidéken élő megarai görögök. I.e.64. ben, római uralom alá került. Nagy Konstantinusz császár 6 évig tartó munkálatokkal újjá építette és innentől Konstantinápoly néven nevezték.
A város történelme során, a római korból és az oszmán birodalomból származó számtalan csodálatos építészeti emléket hagyott az utókorra, nem csak stratégiailag fontos átkelő, erőd volt de kereskedelmi központ is, a kelet kapuja, hisz a karavánok itt léptek be Európába.

A 13 milliós nagyváros, elhelyezkedésének köszönhetően, jól tagolható városrészekből áll, melyeknek mind egyedi és varázslatos hangulata van.

Vásárlásra, romantikus sétákra vagy a keleti gasztronómiát kedvelők számára is kitűnő célpont lehet de a kultúra és az építészet iránt érdeklődők csak úgy kimeríthetetlenül élvezhetik mint a szórakozni vágyók.
Nem jellemző rá a keleti városokban tapasztalható szemét és piszok, így nyugati turisták számára is tökéletes célpont.
Szálláshelyekben és éttermekben gazdag, nagyon sokféle árkategóriával és szolgáltatási szinttel rendelkező hely közül választhatunk.

Legfőbb látnivalói:
Isztambuli látogatás három biztos úti cél – a Kék mecset, a Topkapi szeráj és a Hagia Sophia – nélkül egészen biztosan nem létezik. Ha az ember a csodálatos török metropoliszra gondol, e három épület körvonalai, a kecses minaretek, tornyok és a csodálatos márvány, csempe, mozaik és kalligráfia díszítések tűnnek fel lelki szemei előtt.

topkapi-placeA Hagia Sophia (Szent bölcsesség) régi bizánci építésű, ortodox bazilika. A város alapító Nagy Konstantin császár fia építette, 360 ban fejeződött be az építése. Megépülésekor a világ legnagyobb keresztény templomának tartották. Itt található a „világ köldöke” mely egy különleges kövekből kirakott padlódarab, ahol a bizánci császárokat megkoronázták.

Topkapi szeráj: az oszmán birodalom adminisztratív központja volt, II. Mehmed szultán építette, 1465 ben fejezték be.  Az aranyszarv öböl és a Márvány tenger között fekszik a Szeráj csúcson.

Kék mecset: Isztambul egyik központi mecsete, mely a város Sultanahmet negyedében található, a Hagia Szophia székesegyházzal szemben. Népszerű nevét azokról a kék csempékről kapta, melyekkel a belső falait borították. A mecsetet 1609 és 1616 között építették I. Ahmed utasítására. A mecsethez tartozó épületegyüttesben találhatjuk az alapító szultán síremlékét, egy medreszét és egy kórházat. A Kék mecset Isztambul egyik legnépszerűbb látványossága.

grand-bazaarNagy bazár és fűszer bazár: Ma a közel 60 utcácska mintegy 3000 boltja szolgálja ki a napi 250-400 ezer látogatót. A boltok csoportokba rendeződnek, középtájon találhatók az arany ékszerek, antik áruk, de együtt találhatóak a bőrkabát vagy ruha boltok is. Alkudni itt is kötelező, de a legjobb alkukat kint a Bazárnegyedben (Bazaar Quarter, Çarsi Caddesi és környékén) lehet kötni. A Bazárnegyed a Fedett Bazártól északra, Eminönü és a Fűszer Bazár felé található.

további látnivalók:
A YEREBATAN CISZTERNA, 
A DOLMABAHCE PALOTA, 
A BEYOGLU NEGYED,
A GALATA-TORONY,
ISZTAMBULI ARCHEOLÓGIAI MÚZEUM,
A BOSZPORUSZ PALOTÁI ÉS VILLÁI

NINCS KOMMENT

Válaszol