Korábbi utazási ismertetőimben spirituális és vallási szempontból jelentős városokat mutattam be és bár látszólag New York nem tartozik ezen városok sorába, de ha jobban belegondolunk, a világ legerősebb országának, legnagyobb városa, gazdaságilag és kulturálisan is a világ egyik központja.
New York talán legismertebb városrésze és központja, Manhattan sziget, mely 60 négyzetkilométernyi területet foglal el csupán, de így is 1,6 millió embernek ad otthont és Amerika és a világ legnagyobb gazdasági központjának számít. Szinte minden jelentős világcégnek vannak itt irodái, itt található a New York Stock Exchange, amely a világ vezető tőzsdéje, a világ gazdaság legerősebb motorja. Szintén Manhattanben, a tőzsde épületétől pár száz méterre, a Federal Reserve (az USA Nemzeti Bankja) amely intézmény felelős a világ legkeresettebb valutája az amerikai dollár kibocsátásáért és értékéért, de nem mellesleg itt őrzik a világ jelenlegi legnagyobb aranykészletét, a világ 60 országának, mintegy 6500 tonna mennyiségű aranyrúdja található a FED pincéjében.
Néhány száz méterre a FED- től és a tőzsde épületétől, található a 9.11 emlékmű, azaz az USA jelenlegi legnagyobb emlékhelye, mely a 2001 szeptember 11. terrortámadásokban lerombolt World Trade Center helyén fekszik. A két lerombolt ikertorony egykori alapjainak gödreiben alakították ki az emlékhelyet, amellyel a terrortámadásokban elhunyt 2977 áldozatnak állítottak emléket.
Az eddig felsorolt tényekből és helyszínekből azt hiszem már érződik, hogy New Yorknak komoly a spirituális szerepe.
A várost egyébként az 1600 as évek elején alapították Holland kereskedők. Henry Hudson hajós talált rá a Manhattan szigetre, miközben Ázsiába vezető átjárót keresett, majd 1626 ban Peter Minuit holland kereskedő, businesselte el az algonkin indiánoktól. Ettől kezdve New Amsterdamnak hívták, majd 1664 ben az angolok elfoglalták a Hollandoktól.
A mai Wall Street (fal utca) amely az üzleti negyed legikonikusabb és legismertebb utcája, az egykor a hollandok által itt emelt falról kapta a nevét, mellyel védeni próbálták a szigetet az angolokkal szemben.
A város benépesítésében, a 17. században, Franciaországból menekülő reformátusok vagy más néven hugenották jelentős szerepet játszottak.
New York, mára az USA és a világ egyik legnagyobb olvasztó tégelye. A világ szinte minden országából érkeztek és érkeznek ide bevándorlók, a mai szigorú bevándorlási szabályok ellenére is. A két világháború között számos menekültnek jelentette az újrakezdés, az új élet és a remény lehetőségét.
A város egyik jelképe, a Szabadság szobor, a hajdani bevándorlókat köszöntötte a Hudson folyó torkolatánál elhelyezkedő szigetről.
A szobornak helyt adó szigetre hajóval lehet eljutni, de a Jerseybe közlekedő ingyenes kompról, amely fél óránként közlekedik és oda vissza jár, szintén megcsodálhatjuk a szobrot.
A város másik ikonikus helyszíne a Time Square, ahol a világító fényreklámok és óriási kivetítők által, keltett hangulat szintén egyedülálló.
A város két leggyakrabban látható építménye az Emire State Building, amely 381 méteres magasságával, 42 évig volt az USA legmagasabb épülete. A másik ikonikus építmény a Brooklyn Bridge (híd), amely 84 méteres hídoszlopai sokáig New York építészeti magassági határait jelentették, ugyanis ennél magasabb épületet nem lehetett emelni. Az Empire State Building tetejéről fantasztikus látvány tárul az ember elé, mely a város gigantikus és modern építészetében ölt testet. A Brooklyn Hídon átsétálva pedig, hasonlóan csodálatos látvány Manhattan.
A brooklyni oldalra átsétálva, a Brooklyn Híd és a Manhattan Híd közti parkból, szintén utolérhetetlen
látványban gyönyörködhet az ember.
A new yorki látványosságok természetesen ebben nem merülnek ki, a Central Park, a Természetrajzi Múzeum, a Rockefeller center, az 5. sugárút üzletei, a Broadway szintén kedvelt célpont a turisták számára és ezekről ízlések és igények szerint érdemes tájékozódni, utazás előtt.
Ami viszont szintén szembeötlő és elgondolkodtató, az az itt élő és dolgozó emberek sokszínűsége. Nem ritka, hogy világhírességekkel lehet találkozni, de az sem, hogy különc embereket lehessen látni, szinte percenként. A hatalmas sokszínűségben és liberális felfogásban, nagyon sokan extrém módon vállalják önmagukat, amit felfoghatunk egy színes és toleráns társadalom pozitívumaként vagy egy nagyon személytelen és elszigeteltséget életre hívó kultúra végtermékének.
Minden esetre a new yorkiak végtelenül kedvesek, akár az utcán akár az üzletekben, mindenkin látható, hogy professzionálisan próbálja végezni a munkáját, ahogy az is, hogy minden szinten feszített és komoly verseny folyik.
tipp: Metróval nagyon könnyű közlekedni, biztonságos és szinte bárhová el lehet jutni. A metró kártya használatáról a youtubon lehet filmet találni, egy kártyával két ember is utazhat, feltéve, hogy együtt utaznak és fel volt töltve (máskülönben a kapukon nem is lehet átjutni). A La Guardia reptérre, metróval aztán az SBS közlekedési vállalat buszaival lehet eljutni legolcsóbban ez 3,5 USD /fő (erre is jó a metró jegy, ezért érdemes a busz út árát is rátölteni a kártyára). A JFK re is lehet metrózni és buszozni, de az már picit messzebb van. A metrójeggyel korlátlanul lehet utazni, amíg egyszer fel nem jön az ember a metróból. A repterekről a szállodába Air Shuttle service elérhető, minden reptéren, 30-35 USD/utas ártól, (ezzel természetesen a reptérre is lehet utazni a szállodából, de sok szálloda, mivel van privát taxija, blokkolja az air shuttle servicek weboldalát, így csak telefonon lehet őket rendelni) . Az air shuttle a legegyszerűbb érkezéskor, minden reptéren van. A taxi kb. 2x ennyi vagy kicsit több, ezért 3 utasnál már ez is mindenképp megéri.
A városi séta alkalmával CVS boltokban (hasonló az itthoni DM hez) innivalót olcsóbban lehet venni, mint az utcai árusoknál egyébként itt gyógyszerekből is rendkívül nagy választék van, ha valakinek esetleg erre szüksége lenne.
Az étkezésre, ha gyorséttermet használ az ember, 15 – 20 USD/fő / étkezést lehet számolni, ha valami barátságosabbat (az USA ban a gyorséttermek, nem olyan szépek mint itthon) szeretnénk, a normál éttermekben 35-40 USD ért már lehet egy rendeset kajálni, de természetesen a határ itt is a csillagos ég. A Denny’s és a Ihop étteremlánc ár/érték aránya elég jó. A gyorséttermekből, a klasszikus mekin túl a Wendy’s, Taco Bell, Subway és számos helyi brand áll rendelkezésre.