könnyű falafel

Falafel air fryerben – húsmentes diétához

Falafelt többféle képen készíthetünk. Olyan ez az étel a közel keleten mint nálunk a fasírt, ahány ház annyi szokás. Én leginkább ezt a receptet használom, mert ezt air fryerben és olajban is ki lehet sütni, sokáig eláll bekevert massza a hűtőben (akár 3-5 napig) is és mindig gyorsan és könnyen tudok belőle sütni pár friss golyót, amit nagyon sok féle képen tudok felhasználni a diétában. Van még egy trükköm, ha lehet ezt így nevezni. Amikor vega étrendet követek, akkor ezek a félkész vagy kész ételek 3-5 napig mindenképp elállnak a hűtőben. Ezért tartok egy főzős délelőttöt, mondjuk hétfőn, amivel több ételt is elkészítek vagy előkészítek, így péntekig megvan a változatos étkezés alapja és hét közben már nem túl sok idő elkészíteni frissen a napi menüt. Ezért mikor falafelt csinálok, akkor más csicseri borsó alapú ételt is készítek. Rendszerint indiai ételeket, mondjuk csicseriborsó pörköltet – Tikka masalát. Ezért a borsót az alábbiak szerint készítem el.

A csicseri borsó előkészítése

Mindig száraz borsót használok, így elkerülöm a tartósító szereket amiket a konzervben adnak hozzá. Előző nap este 500 g (egy zacsi) borsót, megmosok majd beáztatok egy nagyobb tál vízbe (annyi víz kell, hogy a borsót bőven ellepje), inkább picit több víz legyen mint kevesebb, mert a fölösleget le lehet önteni. Teszek a vízbe 1 tk szódabikarbónát, majd éjszakára félreteszem a tálat (nem hideg helyre). Másnap délelőtt egy fazékba teszem a csicseriborsót a vízzel együtt, adok hozzá 1 tk sót (ha szükséges adok hozzá még vizet) és elkezdem főzni. Forrás után alacsony hőn (csak épp forrjon a víz). Egy óra főzés után kiveszem a borsó felét és ebből lesz a falafel (ez főve már kb. 500 g). A borsó másik felét tovább főzöm, még 1-1,5 óráig amíg kellemesen megpuhul. Ebből a puhább borsóból lesz készítem a Tikka massala-t. A falafelhez a durvább csicseriborsót használom.

Hozzávalók

500 g csicseriborsó (főve)
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
100 g finomliszt
1 tasak sütőpor
3 ek étolaj
1 ek szezámolaj
Fűszerek
1 ek petrezselyem
1 ek korriander
1 ek menta
1 tk só, 1 tk bors,
0,5 tk cayenne bors
0,5 tk római kömény

Elkészítés

A borsót egy aprítóba teszem mellé teszem a fűszereket (ezt ízlés szerint). Durvára aprítom a borsót a fűszerekkel, majd hozzáadom a többi összetevőt és durva masszává keverem. Ezt követően legalább 1 órát pihentetem hűtőben, majd vizes kézzel kis golyókat formázok és mehetnek az airfryerbe 18 percre 185 C fokon sütöm. Ennyi az egész.

Tippek falafeles ételekhez

A falafel magában is finom de a klasszikus a pitában, vagy valamilyen lepénykenyérben, öntetekkel, zöldségekkel. De nagyon jó kiegészítője egy Tikka masalának is. Teheted salátákba de akár rizzsel, burgonyapürével, párolt zöldségekkel, kuszkusszal is kiváló étel alkotó.

Ajánlott cikkek

Mumbai sajtos tészta, sült kelbimbóval

Ghí vaj, az ayurveda csodaszere