téli depresszió

A „téli depresszió” a jóga és az ayurveda szemléletében

Bár az időjárás kegyes volt hozzánk eddig ebben az évben, legalább is ami a hosszan elhúzódó és kellemes őszt jelenti, de lassan érezhetővé válik a tél, a rá legjellemzőbb sajátosságaival együtt.
Ebben az időszakban a hosszabb sötét és rövidebb napos időszakok jellemzőek, a hideg időjárás és az egyre inkább alvó természet vesz körül bennünket. A lassulás és mélyülés időszaka ez, amikor az emberek hajlamosabbak a fáradékonyságra, a betegségekre, a lehangoltságra és a depresszióra is.

Mit tehetsz a „téli depis” hangulat ellen?

Az ajurveda szemléletén keresztül a tél a kapha dósa időszaka. Az ajurvéda az embert a természetbe helyezve, egy olyan lénynek tekinti, mely egyrészt önmaga természetével kell, hogy harmóniában működjön, másrészt a környezettel a Föld Anyával is ugyanerre az összhangra kell törekedjen, ha kiegyensúlyozott, egészséges és boldog életet szeretne élni.
Az ajurvéda lényege, hogy a természetet 3 energia alkotja, mely 3 energia az emberben is jelen van. Ez a három energia a 3 dósa, melyek a Pitta – tűz, Vatta – szél és a Kapha – víz. Ezen energiák elnevezése inkább a természetükre utal mintsem a konkrét elemekre amiket jelölnek.
Ha ezen energiák egyensúlya megbomlik, az különböző testi tüneteket és betegséget okoz.
Az ajurvédáról itt bővebben olvashatsz.

A tél tehát a Kapha dósát erősíti, azaz a nedves, hideg és lassú minőségek jellemzik. Minden mozog csak sokkal lassabban. Ez viszont nem feltétlenül jelent negatív dolgot.
Ugyanis ha ajurvedikus szemszögből nézzük a tél a pihenés, a nyugalom, a lelassulás időszaka.
A hideg és a sötétség arra késztet bennünket, hogy belsõ melegséget keressünk, ezért jó alkalom arra, hogy lelki gyakorlatot kezdjünk, és több időt szenteljünk a pihenésre azokkal, és azokra akiket szeretünk. Ilyenkor átgondolhatjuk az elmúlt időszakot, mérlegelhetünk és felidézhetjük a jó és a kevésbé jó döntéseinket is, leszűrhetjük a következtetéseket, elmélyedhetünk a miértekben és megfogalmazhatjuk önmagunk számára az irányokat a jövőre nézve.

Ha a kapha dósa túlteng és nem ellensúlyozzuk, akkor viszont könnyen válhat az ember túl lassúvá, lustává, fáradttá, letargikussá és depresszióssá is. Túlságosan elmerülhet a múltban, a negatív helyzetekben és a letargia veheti át az irányítást az ember életében.
Tehát mint mindig az életben, most is az egyensúly a lényeg.

Ha a tél a hideg és nedves kapha dósa, akkor ennek ellenkezőjére van szükség, hogy az egyensúly helyre álljon.

5 tipp ahhoz, hogy a kapha egyensúlyban maradjon.

1. A hideg minőségű ételeket érdemes elkerülni ilyenkor és előtérbe kell helyezni a meleg minőséget képviselő ételeket. Sült zöldségek, grillezett ételek, pörköltek (akár húsmentes akár húsos), meleg levesek, olajos magvakból készült ételek (szezámmag, zab, dió, mák, mogyoró, stb…) kiválóak erre a célra.

2. Mivel az ajurvédában a tej a nyálka minőséget képviseli, így ebben az időszakban érdemes kerülni a tejtermékeket, mert ez az ilyenkor amúgy is felgyülemlett nyálkát fokozza.
Nem véletlen, hogy a tél a nyákos, nyálkás betegségek időszaka.

3. Mozogj sokat. A mozgás javítja az anyagcserét, az emésztést és segíti a mérgek eltávolítását a szervezetből. A téli hideg hőt von el a szervezettől, a mozgással ezt a hőt termelhetjük újra, felmelegítve a testünket.

4. Igyál meleget. Reggelente egyébként is javasolt, ébredés után egy pohár langyos vagy meleg víz fogyasztása az év minden szakában, esetleg citromlével felturbózva. Ilyenkor tehetsz még bele gyömbért, vagy főzhetsz reggelre egy gyömbéres teát. A nap folyamán fogyaszthatsz olyan gyógynövényekből készült teákat, melyek a meleg minőséget képviselik, mint például az ánizs, fahéj vagy a szegfűszeg.

5. Öltöztesd aranyba a szívedet. Bár ez az időszak kiváló a múlt átgondolására és az esetleges hibák felismerésére is, de inkább arra törekedj, hogy a jó dolgokat ismerd fel az életedben. Igyekezz elővenni a legszebb énedet és az ünnepek közeledtével próbáld meg ezt kisugározni önmagadból a környezeted számára. Nyisd meg a lelked a jó dolgok felé és próbáld meg azokat áramoltani önmagadban. Ha helyet adsz ezeknek az érzéseknek és elhiszed, hogy rengeteg jó van benned amit másoknak adni tudsz, fokozottabban érzed majd a másokból feléd irányuló szeretetet is. Ez pedig minden egyensúlytalanságban helyre tud billenteni.

Ajánlott cikkeink


 

Depresszió és alvászavar – alternatív kezelés