A szerelem boszorkánykonyhája – avagy kémia szerelmeseknek

A szerelem érzésével a legtöbb ember találkozik és általában ez többször is megesik az emberek többségével, életük során.
Mi a szerelem, milyen változások zajlanak a szervezetben ebben az érzelmi állapotban és mi a biológiai funkciója, ennek a rózsaszín ködnek, vagy kék pillangókkal teli állapotnak is nevezett élethelyzetnek?

A szerelem egy bonyolult élettani és energetikai folyamat, melyet eddig csak és kizárólag az ember vonatkozásában ismerünk.
Biológiai jelentősége, röviden annyi, hogy két ember számára, biztosítsa azt az érzelmi állapotot, ami sorozatos, szexuális együttlétre ösztönöz mindkét embert, majd kialakítja az egymáshoz való kötődés alapjait, így biztosítva az utódok létrehozását, nevelését és ezzel a fajfenntartás folytonosságát.

A szerelem állapota, legalább is biológiai szempontból, nem örök, hanem egy periódust biztosít, amely általában minimum 18 hónap és legfeljebb 24 hónap közti időszakot jelent.
Ez idő alatt mindkét egyed (ember) nagy valószínűséggel többször kerül egymással szexuális kapcsolatba és mind a nő, mind a férfi többször kerül olyan helyzetbe, ahol az utód megfogantatása ideális, legalább is biológiai szempontból.

Biokémiai szempontból, az alábbi hormonok és hormonszerű anyagok játszanak szerepet a szerelem érzésének kialakulásában és fenntartásában.

PEA – szerelem hormon
Fenil etilamin vagy más néven szerelem hormon, ez az anyag egy kábítószer kémiai felépítését tekintve, ugyanoda tartozik ahová például az amfetamin.
A PEA jelenléte szerelmes emberekben mutatható ki.
Egy módosult állapotot hoz létre a szervezetben, méghozzá úgy, hogy elkezdi beindítani az agy jutalmazási központját, ami azért felelős normál esetben, hogy a számunkra pozitív dolgokat ösztönözze.
Az összes kábítószer egyéb iránt, ebben az agyi régióban fejti ki a hatását.
A PEA hatására az agy, jutalmazó központjában, beindul a dopamin nevű hormon termelése (ezt dopaminizzásnak is hívják) és ez okozza az eufórikus érzést, amit szerelem esetén érezni lehet.

A PEA hormon nem csak a dopamin szintet emeli meg a szervezetben, hanem egyidejűleg lecsökkenti a szerotonin nevű ingerület átvivő anyag szintjét is.

Szerotonin – a normálisság hormonja
Ez egy olyan ingerület átvivő (neurotranszmitter) anyag, amely több dolog szabályozásáért is felelős a szervezetben, mint például az alvás, a testhőmérséklet, az étvágy, a hányás, a szexualitás és a hangulat.
A normális szerotonin szint hatására érezzük magunkat tettre késznek, ez segít a mindennapi cselekvések végrehajtásában, egy szóval a normális életritmus és életvitel fenntartásában.
(A depressziós embereknél a szerotonin szint csökken le és ezért produkálják a depresszió általános tüneteit, mint a rossz alvás, kedvetlenség, étvágytalanság vagy épp túlzott evési kényszer stb.)

Tehát a PEA megemeli a dopamin szintet, ezzel eufórikus állapotokat okoz és lecsökkenti a szerotonin szintet, hogy a mindennapi cselekvésekre és ingerekre kevésbé fókuszáljon a szerelmes ember.
Ebből adódik az az állapot, hogy a szerelmes ember folyamatos “zsongásban” él és a napi dolgaira egyre kevésbé figyel oda, elfelejt enni, nem annyira tartja már fontosnak a napi teendőit, kicsit beszűkül és szinte csak a szerelmére koncentrál.

A test viszont egy idő után felismeri, hogy a szerelem állapota hosszútávon nem előnyös a számára, mert minden egyéb dologtól eltereli a figyelmet és ezért lassan elkezdi leállítani ezt a PEA termelést, így lassan alábbhagy a PEA hatására a dopamin izzás és így az eufórikus állapot is. Ez az állapot, átlagosan, ahogy fentebb már említettem 18 – 24 hónap alatt szűnik meg.
Ez persze sok mindentől függ, lehet több vagy kevesebb de átlagban ennyi idő kell hozzá, hogy a szerelem eufórikus érzése teljesen alább hagyjon és visszaálljon a normál hormonális állapot.
A PEA termelésének megszűnésével, nem csak a dopamin izzás szűnik meg, tehát az euforikus állapot csökken de a szerotonin termelés is újra megindul, így a normális életvitelhez szükséges feladatok ellátására egyre több figyelmet és energiát kezdünk el fordítani újra.

Az endorfin hormon (endo = belső termelésű, morfin = morfium), amely egy test által termelt természetes kábítószer, ami a szervezet természetes fájdalom csillapítója.
Endorfin nagy mennyiségben szabadul fel szüléskor, de bármilyen, megterhelő sport tevékenység alatt is például.
Az endorfint boldogság hormonnak is nevezik, mert ez felel az orgazmus érzéséért is.
Orgazmuskor ugyanis rendkívül nagy mennyiségben szabadul fel a szervezetben és okozza azt az eufórikus érzést amit vélhetően mindenki ismer. Így a szerelmesek szexuális együttléteinek következménye (amennyiben normális esetben mindketten megélik az orgazmus állapotát), hogy “még egy” belső előállítású kábítószerre rászoknak, melyet egymásnak köszönhetnek.

A szerelem biokémiai folyamatában van még egy nagyon jelentős hormon, ez pedig az oxitocin, amely egy nagyon komplex hatású anyag, több hatása is van, a szakirodalom kötődési hormonnak vagy szeretet hormonnak is nevezi.
Az oxitocin felelős a társas kapcsolatokért. Ez lehet szülő és gyermek közti, baráti vagy társ kapcsolat de bármilyen egyéb emberi kapcsolat is. Fokozza azon agyi területek aktivitását, amely az érzelmek feldolgozásáért és az empátiáért felelősek.

Az oxitocin termelődik akkor, ha egy kapcsolatban a két ember teret és időt szán egymásra, ezzel segítve a társadalmi kapcsolatok létrehozását.

Az emberről azt szokták mondani, hogy egy társas lény, azaz csoportokba, társadalmakba tömörülve megossza a létfenntartáshoz és fajfenntartáshoz szükséges feladatokat. Ehhez van szükség az oxitocinra biokémiai szinten. (Az oxitocin kapcsolatokért felelős hatása az állatokban is ugyanígy kimutatható).
Az oxitocin megjelenik a szervezetben amikor valakivel kellemesen töltünk el időt, vagy közösen oldunk meg feladatot (erre építenek a csapatépítő tréningek is), tehát ha a testünk, agyunk a lét és faj fenntartáshoz előnyösnek ítéli meg az adott folyamatot.
De oxitocin termelődik szüléskor és szoptatáskor is, az anyában és a magzatban egyaránt. Nagy mennyiségben szabadul fel oxitocin orgazmus pillanatában is.
Az oxitocin a testi sejtjeinkre, elsősorban az izmokra, ellazító, nyugtató és energetikailag feltöltő hatással van.
Az oxitocin jelenléte a szervezetben tehát olyankor mérhető jelentősebb mennyiségben, amikor más ember vagy emberek társaságában, egymásra figyelünk és közösen oldunk meg valamely problémát (szóban vagy cselekményekkel), vagy töltünk együtt számunkra kellemes, hasznos, pozitívan megélt máshogy fogalmazva tartalmas időt vagy ha az anya a gyermekét szoptatja, illetve a szülés közben és az orgazmus pillanatában.

Ilyenkor az agy beírja ezt az emléket az oxitocin jelenléttel párosítható emlékek közé és a jövőben keresni fogja a lehetőséget, hogy újra megéljünk azt vagy valami hozzá hasonlót.

A szerelem kémiája tehát úgy néz ki, hogy két ember egymásba szeret ez több dolog miatt is megtörténhet, szexuális vonzalom, egymás személyiségéhez, élethelyzetéhez vagy egyéb adottságaihoz kötődő vonzalom, jó esetben ez mind együtt.

Ezután elkezdenek egymással időt tölteni és beindul a szerelem boszorkány konyhája.

Lehet, hogy egyre több időt töltenek egymással és az oxitocin miatt kezdenek kötődni, lehet, hogy hamar átesnek egy – két szexuális élményen és az ebből adódó oxitocin adagok és endorfin adagok miatt keresik egymás társaságát, de tény, hogy lassan megjelenik a PEA, ami lassan felborítja a szervezetük hormonális egyensúlyát. Fokozódik a dopaminhatás, ami miatt örömet fognak érezni, csökken a szerotonin szint, ami miatt egyre kevésbé összpontosítanak a napi teendőkre, problémákra. Egyre több időt töltenek együtt, akár fizikailag vagy csak gondolatban, ami újabb oxcitocin termelést vált ki és így elkezdenek kötődni egymáshoz. Nem beszélve a szexuális élmények okozta endorfin, kábulati hatásáról, amit egyre gyakrabban akarnak átélni.

Aztán az idő múlásával a szexuális élmények gyakorisága csökken, hatásuk intenzitása is. A felek egyre kevésbé tudják egymás előtt csak a pozitív dolgaikat megmutatni, már elő jönnek a negatív vagy eltérő dolgok is, személyiségben, élethelyzetekben és egyéb megnyilvánulásokban.
Amíg a PEA jelen van, addig az emelkedett dopamin szint miatt ezeknek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget és a csökkent szerotonin szint miatt nem annyira foglalkozunk az életünk többi területével, hisz csak a szerelmünk jár a fejünkben.
Ahogy viszont a PEA termelés elkezd csökkenni majd lassan leáll, a dopamin állandó jelenléte is eltűnik és a szerotonin kezd visszatérni.

Elkezdjük észre venni a másik negatív vagy másik oldalát is, vagy ha úgy tetszik igazi személyiségét. Már nincs ami ezt elhomályosítaná, elkezdünk egyre jobban a saját életünk más területeire is összpontosítani, céljainkra ismét jobban figyelni és ha úgy ítéljük meg, hogy a másik fél ebben hátráltat minket akkor egyre jobban távolodni kezdünk tőle.
Minél több és tartalmasabb, pozitív emlékekkel teli időt tölt együtt két ember, annál jobban ragaszkodnak a másikhoz az oxitocin miatt és ez több kevesebb ideig össze is tarthat párokat, de sok esetben egy idő után valamelyik fél (vagy mindkettő) elkezd ismét vágyni a borzongásra, arra a „bedrogozott” állapotra amit a szerelem biokémiai folyamatai okoznak és elkezd körbe nézni, flörtölgetni.
Ha amikor megszűnik a PEA hatása, azaz a szerelem állapota és nincs elegendő olyan dolog ami összeköt két embert, akkor szakítás, válás lesz az eredménye, ha pedig elegendő összekötő erő van, akkor egy folyamatos, újra és újra feltörő sóvárgás kezdődik és egy hullámzó kapcsolat, amit harmonikus szakaszok és zűrösebb időszakok váltakozása követ, amit vagy túlélnek vagy nem. Ez személyiségtől és sok mindentől függ, van akiknél ez intenzívebb, másoknál csendesebb de minden hosszú kapcsolatra jellemző.

Ezért a tudomány szempontjából örök szerelem nem létezik, de ha két ember elég tudatos és elfogadja ezt, továbbá jól megismerik egymást mielőtt tovább lépnének, akkor van esély arra, hogy sikerül megtalálni az Igazit, aki miatt érdemes lemondani a további borzongásokról és akinek az elfogadása nem okoz folyamatos nehézségeket a számunkra. Persze lehet ezt a szerencsére és a megérzésekre is bízni…

Depresszió és alvászavar 1. – amikor a világ sötétté válik

NINCS KOMMENT

Válaszol