ayahuasca

Ayahuasca egy Dél-Amerikában, az indián kultúrában tardícionálisan használt ital, mely erősen pszichoaktív tulajdonságú. Az ayahuascát egy egész napos szertartás alatt, készítik el, mely végezetével az ital fogyasztása általában az esti és éjszakai órákra tehető.
Az ayahhuasca indát jelent, pontosabban olyan indát, amely a lelkeket köti össze. Fordíthatnánk szellemi indának is, amely más világokkal köti össze az embert.

Elnevezése onnan ered, hogy általában a Banisteriopsis caapi nevű növény indájából készül a főzet.
A Banisteriopsis caapi egy élősködő kúszónövény, mely a malpighicserjefélék családjába tartozik.
Legfőbb hatóanyaga a harmin és a harmalin, melyek más növényekben is megtalálhatóak, mint például a Peganum harmalában, azaz szíriai rutafűben.
A harmin és a harmalin olyan alkaloidok, amely a szervezetben a monoamin-oxidáz enzim (MAO) inhabitorai, azaz ezen enzim működését gátoljaák.

A MAO gátlásával, a monoaminok közé tartozó neurotranszmitterek (szerotonin, dopamin) valamint hormonok (melatonin, adrenalin és noradrenalin) lebomlását lehet jelentősen lassítani.
A harmin vagy harmalin tartalmú növények ezért, a szorongás és depresszió kezelésében és a kedélyállapot javításában önmagukban is jelentős szerepet játszanak és tradícionlis gyógyítók használják is őket, ezen problémák kezelésére.
A harminról azt is érdemes tudni, hogy a legújabb tudományos kutatások szerint, az egyetlen olyan anyag, mely képes fokozni a hasnyálmirigy alfa és béta sejtjeinek mitózisát, azaz szaporodását, ezzel a hasnyálmirigy inzulin termelő sejtjeinek regenerációját képes jelentős mértékben serkenteni. Ezért a cukorbetegség kezelésében is komoly szerephez juthat ez a molekula.

Az ayahuasca ital másik fő összetevője a Mimosa hostilis vagy Psychotria viridis, növények gyökere. Mindkét növény gyökere, jelentős mértékben tartalmaz DMT-t (dimetiltriptamint) mely a hallucinogén és pszichoaktív hatás elsőszámú felelőse.
A DMT az LSD hez nagyon hasonló hatású pszichoaktív anyag, mely az agy talamokortikális rendszerének működését képes oly mértékben megváltoztatni, hogy a létezés élménye és érzékelésből származó ingerek feldolgozása által egy más világképet jelenít meg az ember számára. A DMT ről írt korábbi írásban ezzel mélyebben is foglalkozom.

Az ayahuasca tehát tradícionálisan, kétféle növényből készülő főzet, mely tartalmaz egy MAO gátló hatású és egy DMT tartalmú növényt.

Az ayahuascának egyébként létezik olyan verziója is, ahol csak a caapi indából készítik a főzetet, és bizonyos indián törzsek férfi tagjai, ezt napi rendszerességgel fogyasztják, hajnalban, mintegy antidepresszánsként, vagy élvezeti szerként használva, de úgy is tekinthetünk rá mint egy mentális kondicionáló szerre.

Az igazi ayahuasca szertartás lényege mindig az utazás, azaz a tudatállapot megváltoztatása mely segíthet a személyiségben fennálló lelki problémák felismerésében és megoldásában. Ezért az ayahuascát elsősorban szertartásokon használják és csak igazi sámán készítheti el, illetve a sámán által irányított szertartáson fogyasszák.
Az ayahuasca szertartás lényege a set és a setting, azaz a felkészülés a szer fogyasztására. A körülmények, a környezet és a szertartáson résztvevők ráhangolódása. Ezért van szükség tapasztalt lelki vezetőre az ayahuasca fogyasztása alkalmával.

A főzetet 8-10 órán keresztül készítik. A szertartás hajnalban kezdődik, amikor a növényeket az erdőben begyűjtik és közben megkérik a szellemeket, hogy segítsenek a szertartás lebonyolításában és a szertartáson részt vevő személy problémáinak megoldásában.
Az összegyűjtött növényeket felaprítják és a összezúzzák, majd egymástól elkülönítve, áztatják majd főzik.
A főzés közben nem forralják a vizet, csak forró állapotban tartják és időnként megkeverik. 2 óra elteltével a főzeteket vászon szűrőn átszűrik és tovább főzik, majd újabb két óra múlva megismételik a műveletet. 3-5 szűrést követően hagyják kihűlni az italokat majd ismét szűrik és ez után kezdődik a szertartás.

Előbb a caapi indából készült italból isznak egy bögrével majd nem sokkal később a DMT tartalmú növényből is.
Fél óra elteltével heves hányási rohamok jelentkeznek, amelyek 1-2 órán belül elmúlnak és ezután elkezdődik a trip, azaz az utazás.
Az utazás alatt a szert fogyasztók idegen lényekkel találkoznak, idegen világok jelennek meg a képzeletükben és nagy és fontos összefüggéseket értenek meg a világ működéséből, melyen keresztül önmaguk problémáit is felismerik.
A sámán közben felügyeli a szertartást és énekkel, zenével és tanácsokkal is segít az „utazóknak”.

Az ayahuasca szertartás nem mindenkinek jó élmény. Bizonyos pszichés problémák, személyiségbeli elakadások rémálommá is változtathatják a szertartás idejét, ami általában egy éjszakán át tart. De nagyon sok esetben a szertartás után a résztvevők megújult személyiséggel térnek vissza, megváltozik a világlátásuk és gondolkodásuk. Ezért a nyugati világban is elterjedt az ayahuasca.
Bár a legtöbb fejlett országban tilos az alkalmazása de mára már létezik ayahuasca turizmus, amely kifejezetten ilyen tripek megélésére utaztatja az embereket Dél-Amerika különböző országaiba. Természetesen a szertartás üzleti alapokon történő megjelenése, jelentősen felhígította a minőséget is. Dél-amerikai falvakban és már a városokban is léteznek divat vagy megélhetési sámánok, akik a külföldi igényeket igyekeznek kiszolgálni és a szertartást valamint az ayahuasca italt is nem a helyén kezelve és nem a valódi minőségében használják. Ehhez no comment.
Ayahuascát bárki készíthet otthon is ha a hozzávaló növényeket be tudja szerezni, de a megélt élmények és azok eredménye már kétségesebb kimenetelű dolog. Ezért ez a szigorúan nem ajánlott kategória és nem mellékesen még a törvény által is tiltott.

Álomfejtés 3. rész – az árnyék