Az érzelmek iskolája című sorozatban, beszéltünk már a testbeszéd, siker és az érzelmek kapcsolatáról, volt már szó a szerelem kémiájáról, ebben az írásban pedig a szorongás és a megküzdési stratégiák a téma.
A szorongások típusai
A szorongás állapotát minden ember ismeri és rendszeresen találkozunk vele életünk folyamán, ezért érdemes megérteni ezt a folyamatot és az erre adott lehetséges válaszainkat, azaz a megküzdési stratégiákat.
A személyiségen belüli folyamatok legnagyobb része – még a normálisnak tekinthető problémákkal küzdő emberek esetén is – a szorongásokhoz kötődik. A szorongás olyan kellemetlen belső állapot, melyet az emberek igyekeznek elkerülni vagy igyekeznek megszabadulni tőle.
Egyfajta vészjelző rendszer, mely figyelmezteti az egót (a gondolkodó elmét), hogy rossz úton jár és ezért veszélyekkel kell szembenéznie. A szorongás felkészít a veszély helyzetekre, ezért egy bizonyos kerten belül normális élettani funkciónak kell tekintenünk.
A freudi megközelítés szerint – ami még mindig helytállónak látszik – három féle szorongást különböztetett meg
1. Reális szorongás, a világ külső fenyegetése, mely félelmet ébreszt mert valami számunkra veszélyes dolog van kilátásban a külső környezetünkben. Ezt a külvilághoz való alkalmazkodásunk alapfeltelének kell tekinteni.
2. Neurotikus szorongás, egy tudattalan félelem, attól, hogy az ösztönén impulzusai (azok az ösztönkésztetések, melyeket elnyomunk) kikerülnek a külvilágba és ez számunkra negatív következményeket hordoz. Félelem a büntetéstől ami az (elnyomott) ösztönök felszínre törését kísérhetik.
3. Morális szorongás, a felettes énünk, morális és erkölcsi gátjainak megszegése előtt alakul ki. Ha valaki a saját erkölcsi gátjait (erkölcsi normáit) készül megszegni akkor érzi ezt a típusú szorongást. Ez bűntudat és szégyenérzet előtti állapot.
Megküzdési stratégiák
A szorongásokra kétféle reakciót adhatunk, az egyik, hogy növeljük a racionális problémamegoldó, erőfeszítéseinket, ez az aktív stressz állapota. Ezt nevezzük tudatos megküzdési stratégiának.
A másik pedig – ha nem vagyunk képesek elviselni a stresszt – , ha nem akarunk megküzdeni a problémával, azaz megérteni és meghaladni azt, akkor elhárító mechanizmusokat alkalmazunk.
Nem árt tudni, hogy ezek az erőfeszítések (elhárító mechanizmusok), nagyon sok lelki energiát igényelnek és nem oldanak meg semmilyen problémát, az elhárító mechanizmusok csupán a túlélést segítik.
Ezek a testi-lelki erőfeszítések, – amíg a probléma nem oldódik meg – folyamatosan terhelik az elmét és az érzelmi rendszerünket és ezzel az egész szervezetet is, sőt legtöbbször a környezetünkre is aktív hatást gyakorolnak.
Az elhárító mechanizmusok fajtái
Elfojtás: Ez a leggyakoribb elhárító mechanizmus, amikor a szorongó megpróbál egy szorongást okozó gondolatot távol tartani, kiszorítani az elméjéből.
Tagadás: Az adott állapot fennállásának vagy esemény bekövetkezésének elutasítása. A szorongó úgy tesz mintha a probléma nem is létezne.
Kivetítés vagy projekció: Amikor a szorongó, az elfogadhatatlan impulzusait, vágyait vagy tulajdonságait másoknak tulajdonítja, így elrejti az, ami számára önmagába elfogadhatatlan. De így, az elutasított tartalmat mégis ki tudja fejezni. Másokra haragszik a saját hibáiért, másokat támad vagy másokat hibáztat.
Racionalizáció elhárító mechanizmus, úgy csökkenti a szorongást, hogy megmagyarázza, logikusnak tűnő érvekkel azt a történetet, dolgot vagy viselkedést, amit másként nem tud elfogadni. Például a kudarcot, vagy a félelmeket.
Reakcióképzés mechanizmusának azt a viselkedést nevezzük, amikor az elfogadhatatlan impulzusnak épp az ellenkezőjét képzi a szorongó, azaz gyűlöletre, haragra vagy épp az undorra amely megjelenik benne, például kedvességgel, megértéssel vagy elfogadással reagál. Megfordítja az érzelmeit.
Regressziónak azt az elhárító mechanizmust nevezik, amikor egy személy egy szorongást úgy próbál megoldani, hogy korábbi, gyermekkori szintre esik vissza (gyerekesen viselkedik).
Gyermekkorban a különböző szorongásokat az emberek különböző technikákkal kezelik, melyre az adott életkorban jellemző megoldásokat használja. A szoptatós korban lévő csecsemő, például orálisan, azaz az anyja mellén próbál megnyugvást keresni, majd később a kisgyerek, a cumiban vagy rágásban. Ezt nevezik például, orális fixációnak.
Amikor valaki regresszióval próbál meg egy szorongást felnőtt korban megoldani, az például lehet, hogy többet fog dohányozni vagy épp enni mert így nyugtatja önmagát, azaz visszaesik az orális szakaszba.
Eltolás és szublimáció a két legkevésbé neurotikus megküzdési stratégia, mikor az impulzus egy célpontról egy másikra tevődik át. Az eltolást alkalmazó szorongó, például a haragját vagy szeretetét nem annak célozza akinek igazából szánja, hanem más tárgyra, emberre helyezi ezeket az érzéseket.
A szublimáció esetében nem a céltárgyat vagy személyt változtatja meg a szorongó, hanem az impulzust.
A bejövő impulzust átalakítja úgy, hogy el tudja azt fogadni. Azaz megváltoztatja az adott hatáshoz való viszonyát. Ez az elhárító mechanizmusok legfejlettebb formájának számít.
Ahogy már föntebb említettem, ezen elhárító mechanizmusok általában nem oldják meg a problémát és legtöbbször egy folyamatos konfliktus helyzetet tartanak fenn az elmében, ami nem csak testi és lelki problémákhoz, hanem a környezetünkhöz való negatív viszonyuláshoz is elvezethet, sőt gyakran valós testi tüneteket és betegségeket is életre hív.
Ez nem azt jelenti, hogy ezen mechanizmusokat nem szabad használni, de törekedni kell arra, hogy adott helyzetben felismerjük saját reakcióinkat és igyekezzünk az életünk konfliktusainak megoldására, a személyiség fejlődésünkön keresztül, melyhez számos kiváló önismereti út létezik.
Hasonló témájú cikkek
- A tudatosság fejlődése – a wilberi megközelítés szerint
- Személyiség pszichológia – a bennünk élő másik nem
- Álomfejtés – archetípusok és jelentéseik
- Érzelmi intelligencia – ahol az igazi döntések születnek