Az emberi agy, talán a legcsodálatosabb szerv az élővilágban. Számtalan bonyolult műveletre képes, komplex működése a világ, az élet és az univerzum megélésének, hihetetlen sokszínűségét rejti magában.
Ez a szerv is öregszik, képes veszíteni a hatékonyságából de ugyanakkor számos olyan lehetőséget is rejt magában, melyet eddig még nem sikerült kiaknázni.
Az emberi agy és az elme szoros összefüggésben létezik, ahogyan a személyiség és az élet tapasztalása, valamint annak megélése is szorosan köthető az agy működéséhez. Az agy viszont nem önálló egység, hanem a szervezet része, amely az érzékelésre, a genetikai kódokra és mára már tudományosan is egyre konkrétabb bizonyítékok szerint, a világ valamilyen speciális formában való megélésére, az összes sejtünk által létrehozott energetikai rendszerre épül és ennek részeként funkcionál.

Az agy működése

Az emberi agy egy 1,2–1,4 kg os szövet halmaz, amely kb. 100 milliárd idegsejtből áll, ezek az idegsejtek sűrű hálózatot alkotva állnak kapcsolatban egymással (egy idegsejt akár 10 000 másikkal is kapcsolódik).
Ezek az idegsejtek, más néven neuronok, továbbítják egymás között az információt, elektromos impulzusok és jeltovábbító molekulák (kémiai anyagok) által.
Az agy alapvetően cukorral működik, ebből állítanak elő energiát a neuronok, mely energiával egyrészt elektromos impulzusokat hoznak létre – az információ továbbításhoz – másrészt önmaguk működését biztosítják és különböző más anyagok felhasználásával hormonokat, neurotranszmittereket (kémiai információ továbbító anyagokat) termelnek és juttatnak a környezetükbe és szervezetbe.

Bár a kutatók még a mai napig sem tudják, hogy a gondolatok, emlékek, információk, hogyan és hol tárolódnak az agyban és honnan indul el egy gondolat, emlék vagy ötlet de azt már régóta tudják, hogy az agy bizonyos részei más és más funkciókért felelősek.

A tudomány jelenlegi állása szerint, azt mondhatjuk, hogy ha egy agyi területet folyamatosan és intenzíven használunk, akkor az ott található idegsejtek között, egyre bonyolultabb és összefüggőbb kapcsolat rendszer alakul ki, más szóval javul az adott terület neuroplaszticitása.
Sőt nem olyan régen arra is rájöttek, hogy bár az idegsejtek ha elpusztulnak (kor, kémiai anyagok, pl. nikotin, alkohol, vagy különböző sérülések hatására) akkor az adott agyterület a folyamatos használat következtében, képes megváltoztatni az idegsejtek kapcsolatait és „pótolni” ezáltal az elhalt sejteket, azaz kiküszöbölni a hibát.

Tehát akár az öregedéssel, akár más hatások miatt kialakult „csökkenő” agyi kapacitást, folyamatosan ellensúlyozhatjuk az agy edzésével, ami a különböző területek folyamatos intenzív használatát jelenti.

Az agy fittsége

Arról nem is beszélve, hogy minél összetettebbé fejlesszük agyunk működését, minél több dolgot tanulunk meg és minél jobban fejlesszük, eddzük az agyunk különböző területeit, annál könnyebben tudunk majd megoldani problémákat, feladatokat és ezzel könnyebbé tehetjük életünket. Minnél fejlettebb az agyunk, annál közelebb kerülhetünk a boldogsághoz, a jó élethez, álmaink megvalósításához, a nehéz helyzeteket könnyebben és jobban tudjuk majd kezelni és nem utolsó sorban intelligensebb és hasznosabb tagjai lehetünk, családunknak, környezetünknek és az adott társadalomnak.

Az agy bizonyos tekintetben olyan mint az izmok, azaz ha nem használunk bizonyos területeket, akkor elkezdenek leépülni, tehát a megszerzett agyi fittséget, folyamatosan fenn kell tartani vagy fejleszteni, ahhoz, hogy a komplett agyi működésünk rendben legyen és személyiségünk ne leépüljön, hanem lehetőség szerint fejlődjön.
Az agy edzése sokban hasonlít a konditermi edzéshez. Nem érdemes csak egy területre gyúrni, hanem különböző edzéstervek alapján, érdemes az egész agyat folyamatosan edzeni. Tehát tudatosan odafigyelni arra, hogy lehetőleg minden nap, a megszokott rutin cselekedetek mellett, mindig végezzünk egy kis agymunkát, ami eltér a megszokottól.

Pár tipp az agyi fittneszhez

A napi rutinos cselekedetekbe iktassunk be új elemeket; mondjuk menjünk más útvonalon munkába vagy hazafelé válasszunk új útvonalat. Figyeljünk meg olyan dolgokat, melyekre addig nem figyeltünk oda, esetleg olvassunk utána, kérdezzünk felőle.
Próbáljunk meg gps vagy térkép használata nélkül is tájékozódni, új irányokat választani és új útvonalakat bejárni.

Olvassunk új témákról, vagy mélyedjünk el jobban valamiben ami közel áll hozzánk, amiben eddig még nem mélyedtünk el (nem doktori disszertáció szinten csak próbáljunk meg mélyebb összefüggéseket megérteni az adott témában).
Játszunk játékokat, akár rég ismerteket akár újakat. Társasjáték, sakk, pasziánsz, kártya játékok, barkóba, bármi jó, ami megmozgatja a memóriát, képzelő erőt vagy a logikát.
Ismerkedjünk, beszélgessünk új emberekkel, akár csak néhány szót, vagy ebéd időben, buszon, munkahelyen, bárhol.

Mozogjunk rendszeresen, akár napi séta, akár valami sport vagy szabadidős tevékenység formájában.
Próbáljunk megtanulni új mozgásfajtákat is, új sportokat. Tánc, lovaglás, fallabda, küzdősport, bármi jó, minél összetettebb annál nehezebb de annál jobb edzést jelent az agyunknak.
Kezdjük el használni a másik kezünket, lábunkat. Próbáljuk meg a kevésbé ügyes kezünket használni, olyan esetekben amikor ezt meg tudjuk tenni.

Az új nyelv tanulás, könyvek olvasása (ami a szókincsünket bővíti és gondolkodásunkat szélesíti ), különböző játékok vagy tanfolyamok, szintén nagyon hasznosak.

Fogyasszunk  vizet bőségesen, napi 2-3 litert legalább és próbáljunk meg egészségesebben étkezni, inkább napi 5-6 étkezés, de kisebb adagokban, jó minőségű élelmiszereket, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételeket. Nyugodtan fogyasszunk étrend kiegészítőket, próbáljunk ki gyógynövényeket, új fűszereket. Próbáljunk meg minden nap a friss levegőn tartózkodni, minél többet és lehetőleg a lefekvés előtt 2 órával  már nem gondolkodni a napi problémákon, mert a jó alvás az agyunk számára elengedhetetlen a jó működéshez. Ilyenkor inkább olvasni, jógázni, meditálni érdemes.

Lehetőleg kerüljük az alkoholt, cigarettát túl zsíros ételeket, mérsékeljük a só és cukor fogyasztását.
Lehetőség szerint ne mérgezzük agyunkat a TV ben látható, érték nélküli, kommersz műsorokkal és reklámokkal, melyek érzelmi hullámvasúthoz hasonlóan terhelik az agyat.

Jól élni azt jelenti, hogy tartalmasan, egészségesen, boldogan és lehetőleg hosszan és értelmesen eltölteni azt az időt, amiben részünk van.

Ajánlott cikkek a témához


A tudatosság fejlődése – személyiségünk 10 alapterülete

NINCS KOMMENT

Válaszol