A táplálkozás alapjai II.

Az előző cikkben azt írtam, hogy az emberi test egy dupla falú tömlő, mely mindkét végén lukas.
A tápcsatorna a tömlő belseje és a tápcsatorna  fala (száj, garat, nyelőcső, gyomor, belek falai) a tömlő belső fala. A „tömlőnk” külső fala a bőrünk és ezen két fal (tápcsatorna és bőr) között van az emberi szervezet. Az emberi szervezet 50-80 % át víz alkotja (ezzel korábbi a „Víz kicsit másként” című cikkünkben bővebben foglalkozunk). A többi rész pedig szövet, melyek sejtekből állnak, a sejtek pedig különböző kémiai molekulákból és sejt részekből.

A tápcsatorna fala tehát a bőrhöz hasonló, hámszövetből épül fel, de mivel más környezeti hatások érik és kicsit más a feladata ezért ennek megfelelően kicsit más a felépítése is.

Lényeg, hogy az egész tápcsatornánk egy érzékszerv és egy tápanyag felszívó rendszer is egyben.
A szájban az ízlelő bimbók, a fogak és különböző idegvégződések tesztelik a táplálékot és ezzel egyrészt felkészítik a szervezetet a bejövő anyag fogadására és emésztésére, de még a hasznosítására is.
Ha például édeset fogyasztunk abból a testünk tudni fogja, hogy egy könnyen emészthető, könnyen felszívódó energia érkezik, kell majd hozzá sok nyál, hogy hígítsa és inzulin, hogy a sejtek fel tudják venni a cukor formában érkező gyors energiát.
Ha zsírosat eszünk, akkor a gyomornedveket kezdi el jobban termelni és több energiát összpontosít a felszívódásra, megemeli a test hőt, mert minél melegebb van a zsír annál könnyebben emészthető és jobban hasznosul.
Még sok példát hozhatnánk a test evéssel kapcsolatos érzékeléseire és reakcióira (ezt több írásomban tovább is részletezem) de legyen elég most annyi, következtetés képen, hogy a tápláléknak információ hordozó értéke (szín, szag, íz) is van, sőt eleve ez alapján választjuk ki, hogy mit együnk.
Energia hordozó szerepet is betölt, mert ebből nyerjük az életfolyamatainkhoz való energiát, test építő anyag, azaz abból épül fel a testünk (és regenerálódik) amit megeszünk és szinte minden életfolyamatunk alapját is a táplálékokban lévő anyagok képezik.

A klasszikus mondás pedig, hogy : “az vagy amit megeszel” és ebben a formában ez anyagi szinten (a fentiek szerint) látható is.

Előző cikkemben írtam a fehérjékről, szénhidrátokról és zsírokról röviden, most szót ejtek a vitaminokról, ásványi anyagokról és az élelmi rostokról is.

Vitaminok

A vitaminok olyan szerves vegyületek, melyekre az emberi szervezetnek, kis mennyiségben szüksége van, azaz nélkülözhetetlen a működéshez.
A vitaminokat az emberi szervezet is előállítja de nem mindig és nem mindig olyan mértékben ahogy arra szüksége van, ezért a táplálékokból is felszívja és hasznosítja.
Két fő csoportuk van, a szerint, hogy vízben vagy zsírban oldódnak. Olyan fontos folyamatokhoz szükségesek, mint a például, a retina működése, azaz a látás (A vitamin), a csontokba a kalcium beépülése, azaz csontképződés (D vitamin), vagy az élelmiszerek energiává alakítása (B vitaminok), (ezekről is bővebben egy későbbi cikkünkben).
A vitaminok tehát nélkülözhetetlen anyagok a szervezet működéséhez. Ahhoz, hogy a szervezet elő tudja állítani őket, kellenek hozzá bizonyos „alapanyagok” , például a sárgarépában megtalálható béta karotin, melyet A vitaminná alakítja a szervezetünk.

A vitaminok termeléséhez, átalakításához szükségesek bizonyos ásványi anyagok is, mint például a cink vagy a szelén.
Vannak olyan vitaminok, is melyeket a szervezet közvetlenül hasznosít, tehát ha például a táplálékban megtalálható, akkor a szervezet felszívja és hasznosítja, átalakítás nélkül.

De azt sem árt tudni, hogy ahhoz, hogy ezek a vitaminok felszívódjanak és hasznosuljanak a szervezetben, ahhoz szükséges a megfelelő környezet az emésztő rendszerben. A belekben élő baktériumok és gombák (jóindulatú) jelenléte, azaz megfelelő flórája, a táplálék megfelelő összetétele, azaz, hogy ne csak átszaladjon a szervezeten és a megfelelő testi állapot, azaz, hogy a test kész legyen arra, hogy épp a vitamin felszívódással és a megfelelő emésztéssel foglalkozzon.
Ez például fokozott testi vagy pszichés igénybe vétel alatt nem optimális, azaz ha valaki nagyon fáradt, vagy feszült, esetleg kialvatlan vagy beteg akkor ezek a folyamatok nem működnek optimálisan a szervezetben, ahogy a többi táplálékkal kapcsolatos folyamat sem.

Ásványi anyagok

Az emberi szervezetnek nagyon sok ásványi anyagra, nyomelemre van szüksége. Ahogy már a vitamin képzésnél említettem, ilyen a cink vagy a szelén, de a csontképzésben elengedhetetlen a kalcium, az izom működésben a magnézium de például a szív működése is a nátrium és kálium ionok energetikai folyamatainak köszönhető vagy például a vas, ami a szervezet oxigén ellátásának az egyik legfontosabb eleme. (erről is bővebben későbbi írásomban).

Az ásványi anyagok két féle képen csoportosíthatóak,  a szervezetben való jelenlétük szerint, makro és mikro elemekre. A makro elemekből több van míg értelem szerűen a mikroelemekből kevesebb van a szervezetben, optimális állapotban. Az ásványi anyagok felszívódása a szervezetben hasonlóan a többi táplálékhoz, a vitaminoknál leírtak szerint több dologhoz kötött, (bélflóra, tápanyag minőség, állapota, test állapota) de mindenkép az optimális helyzetben szívódnak fel és hasznosulnak a legjobban.

Rostok

A rostok olyan növényi eredetű szénhidrátok, amelyeket a szervezetünk nem képes megemészteni, ezért eljutnak a vastagbélbe. Mi szükség van rájuk, ha végül is emésztetlenül távoznak a szervezetünkből? Többféle jótékony hatásuk is van, ezért annyira fontos a rostokban gazdag táplálkozás. Hatékonyabbá teszik a víz megkötését, az elfogyasztott ételek felszívódását, a bélműködést, az emésztést. Felszívják az epesav sóit és a koleszterint, megkötik az emésztéskor termelődő gázok egy részét. A rosthiányos táplálkozás rövidtávon székrekedést, hosszútávon elhízást, cukorbetegséget vagy akár vastagbélrákot is okozhat.
Tehát a rostban és megfelelő rostban gazdag táplálkozás az összes többi tápanyag felszívódásához és hasznosulásához és az emésztő rendszer optimális működéséhez is szükséges.

J.Kriszto

A Víz – kicsit másképp

NINCS KOMMENT

Válaszol