A fejes káposzta – Brassica oleracea convar

Az emberiség több ezer éve kedvelt haszonnövénye. A görögöknél szent növényként tisztelték, mert azt tartották róla, hogy az ágy alá helyezve megvédi az anyát a gonosz szellemektől és a betegségektől.
Franciaországban a népi hagyomány a mesékben azt tanítja, hogy a gyermekeket a káposztafejekből jönnek elő, hasonlóan ahhoz, ahogy nálunk a népi mondák szerint, a gólya hozza a babákat.
Ebből is látható, hogy a káposztát nagy tisztelet övezte már a régi kultúrában is.

A káposzta savanyításának eljárását az ősi Kínában fejlesztették ki, amelyet azután a világ számos részén átvettek.
A középkorban a tengeri hajókon savanyított káposztával védték meg a legénységet a skorbut betegséggel szemben, mert mint később kiderült a káposzta C-vitamin tartalma rendkívül magas, a citrom C-vitamin tartalmával megegyező mennyiségű és vitamin tartalmát a savanyítás során sem veszíti el.

A káposztáról mára már pontosan tudjuk, hogy nemcsak rendkívül jó C-vitamin forrás, de nagyon gazdag, béta-karotinban, élelmi rostban kalciumban, káliumban és vasban is.
A növény zöld színanyaga és vastartalma segíti a vérképzést, tiocinát tartalma pedig a gyomornyálka képződését.
A káposzta tartalmaz még B1 és E vitamint is, gazdag antioxidánsokban és tartalmaz mustárolajat, melynek enyhén csípős ízét köszönheti és ezzel együtt antibakteriális hatását is.
A hatóanyagainak és összetételének köszönhetően, nagyon hatásos a daganatok megelőzésére, elsősorban a tüdő daganatok ellen.
Hozzájárul a látás javulásához, fertőtlenít, rendkívül hasznos rostokat tartalmaz, mellyel javítja az emésztést és a tápanyagok, vitaminok és ásványi anyagok felszívódását, segít regenerálni és vitalizálni a béltraktust.
Jótékony hatású a nyombél és nyombélfekély kezelésénél, mind antibakteriális mind pedig nyálka képző hatásai miatt.
Hasznos a szívbetegek számára a benne lévő káliumnak köszönhetően és jótékony hatású a reumás, köszvényes megbetegedések gyógyításában is a tisztító hatásai miatt.
Ezen kívül rendkívül hasznos összetevője lehet a fogyókúrának és a testsúly kontrolnak, mert 100 g káposztában mindössze 31 kcal található és ha a káposzta savanyított, akkor kalóriából még ennél is kevesebbet tartalmaz.

A káposzta nem csak elfogyasztható, de külsőleg is használható, apróra őrölve vagy darabolva illetve a levét is kifacsarhatjuk és ekcéma, bőrbetegségek, csípések égési sérülések és herpesz ellen is hatékony. A megtört káposzta leveléből készített borogatás a migrént is enyhítheti.

A káposzta fogyasztása változatos lehet. Savanyított formában is megőrzi a hatóanyagait, de nyersen is változatosan fogyasztható. Készíthetünk belőle salátát, köretet és gyümölcsökkel vagy más zöldségekkel is jól kombinálható.

Kvercetin, szilimarin, rezveratol – csoda a növényekből