A gyógynövények története, használata régebbi időre nyúlik vissza, mint az ember írott története. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) felmérései szerint a Föld népességének kétharmada – kb. 5 milliárd ember – elsődleges orvosságként még ma is gyógynövényeket használ.

Kína Már az i.e. 25. században ismerték a fokhagymát, és olyan fontos, jelenleg is használt fűszernövényeket, mint a fahéj, a gyömbér vagy a bors. Kínában az első gyógynövényekről írott könyv szerzőjének Sen Nang császárt tartják. Ez az i.e. 3400 körül született, majd az évszázadok során folyamatosan bővülő gyógynövénykönyv már keletkezésekor több mint 230 gyógynövényreceptet tartalmazott. A 16. század végén Li Si Csen megjelentette a gyógyítás terén mérföldkőnek számító 52 kötetes könyvét, a Gyógyító növények jegyzékét, amely már 1000 gyógynövényt és 11000 féle felhasználási módjukat közölte.

India. A gyógynövények alkalmazása egyidős lehet a kínaiakéval. Az első írásos emlékek i.e. 1200-ből származnak, az első orvosi iskola megalapítójának a tevékenységéről. Az Atharvavéda, ami a Védák közül az orvoslással foglalkozik, már 67 gyógynövényt említ és, ír le. A 6. századtól az indiai ayurvédikus orvoslás a kereskedelem és a különböző hódításoknak köszönhetően jelentős hatást gyakorolt az arab, a görög-római, a közel-keleti és az ázsiai orvostudományra is, és később az európai gyógyászatra, melyből a mai orvoslás kifejlődött. India és Pakisztán lakosságának 70-80%-át ma is ayurvédikus orvos kezeli.

Egyiptom. Georg Ebers 1874-ben a Luxor melletti Tombs-völgyben találta meg azt az i.e. 1500 körül keletkezett, 21 m hosszú papirusztekercset, amely 1000 év orvosi történelmét írja le. Ez a legrégebbi orvosi szöveg, 876 gyógykészítményt és több mint 500 növényt sorol fel. Ezeknek a növényeknek a harmada ma is használt gyógynövény (például: kömény, szennalevél, kakukkfű, lenmag, fokhagyma). Az egyiptomiak az orvoslást isteni eredetű tudománynak tartották. Az Ebers-papiruszban ez áll:

„Kezdődik az ember minden testrésze számára való orvosságok elkészítéséről szóló könyv. Heliopoliszból jövök, Het-aatnak, a védelem urának, az örökkévalóság és menedék királyának papjaival. Szaiszból eredek az anyaistennőkkel, akik nekem védelmemre vannak. Szavakat sugalmazott nekem a mindenség ura, hogy minden istenség szenvedését és mindenféle halálos bajt elűzzek …”

Így nem meglepő, hogy a gyógyítás helyszínei, az „orvosi rendelők” a templomok voltak. Nem csak a gyógyításra, hanem a megelőzésre is gondot fordítottak: a fáraók egészségi állapotáért egyidejűleg több gyógynövényes orvos is felelt, és a piramisokat építő munkások gyógynövényeket kaptak „étrend-kiegészítőként” annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzéseket, járványokat.

I.e. 500 körül az egyiptomi herbalistákat tekintették a legjobbaknak. Rómától Babilonig ők voltak az uralkodók orvosai. A tudásra vágyó orvosok is – így például Galenus is – Pergamonban és Alexandriában tanultak.

Görögök és Rómaiak. A görög és a római orvosok rendszerezték a gyógynövények ismeretét, fajtáit és felhasználásukat. Hippokratész (i. e. 460-377), az „orvostudomány atyja” könyvében, a Corpus Hippocratiumban több mint 200 gyógynövényt írt le. A különféle betegségeket az emberi létezés természetes velejárójának tartotta, melyek megfelelő készítményekkel gyógyíthatók. Arisztotelész (i. e. 384 -322) szintén készített gyógynövényeket taglaló könyvet. A görög-római Dioszkoridész (i.sz. 40-90) az ismeretek összegzése és elemzése után, 78-ban megírta Európa első gyógynövény jegyzékét. A De Materia Medica című művében 600 gyógynövényt tárgyal. Könyve 1500 éven keresztül a herbalisták alapműve volt. Marcus Aurelius császár elismert orvosa, Claudius Galenus (129-199) részletesen taglalt, többkötetes gyógynövény könyveket alkotott. A gyógynövényekből különböző gyógyszerformákat (főzetek, tinktúrák, kenőcsök, tapaszok stb.) készített, amiket ma galenusi készítményekként ismerünk.

Idősebb Plinius (i.sz. 23 v. 24-79) 37 kötetes, hatalmas információtömeget feldolgozó Naturalis Historia művét 77-ben tette közzé. A mű címét célszerű Természettudományként fordítani, hiszen a Plinius által összegyűjtött és leírt információtömeg az ókori tudományosság szintjét, színvonalát, kutatási módszereit tekintve, tudománynak tekinthető (Az ógörög „historia” szó eredetileg nem történetet, hanem kutatást, közvetlen tapasztalásból származó ismeretszerzést, tudást jelentett). Plinius a világot élő, organikus egésznek tartotta, amelyet áthat az isteni erő. Ez a lélekkel felruházott természet nézetei szerint anyai gondoskodással, önzetlenül táplálja az embert, ezért a természetet csodálni kell, meg kell ismerni nagyszerűségét. Ezzel szemben az önzetlenül gondoskodó Földanya adományait fényűző célokra fordítani, és a természetet kapzsiságból kihasználni, kimeríteni a legfőbb bűnök egyike Plinius véleménye szerint. Plinius enciklopédiája felbecsülhetetlen értékű az európai művelődéstörténetben.

Újkor
A modern gyógynövénygyógyászat alapjait a 16. század elején Paracelsus rakta le. Paracelsus Herbarius című könyvében írta le részletesen a különböző gyógynövényeket. Míg a középkorban a betegségeket isten büntetésének tartották, addig Paracelsus a korát megelőző különböző nézeteket összegezve úgy gondolta, hogy nem a lélek tisztátlansága, hanem a test pillanatnyi ásványi egyensúlyának megbomlása okozza a betegségeket, amelyeket a test kémiájának orvosolásával lehet meggyógyítani. Paracelsus volt az első orvos, aki gyógyszerként volt képes alkalmazni egyébként mérgező, például higany-, kén- vagy vasvegyületeket. Mondása: „A mennyiség teszi a mérget.” Eredeti megfogalmazásban:

„Alle Ding’ sind Gift und nichts ohn’ Gift, allein die Dosis macht, das ein Ding kein Gift ist.”
„Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi hogy egy anyag nem méreg.”

A 17. század közepén Nicholas Culpeper a teljes angol orvosi testület haragját kivívta, amikor megjelentette művét a Complete Herbal-t. Culpeper célja az volt, olyan információkat osszon meg a nyilvánossággal, ami egészen idáig nem volt hozzáférhető. 1640-ben patikát nyitott, ahol olcsó növényi orvosságokat árult. Füveskönyve több mint 100 kiadást élt meg, 4 évszázad elteltével még mindig sikerrel árusítják.

Fontos fejezet a természetgyógyászat történetében Hahnemann és Hufeland, később pedig Kneipp páter munkásága. A homeopátia, (régies elnevezéssel: hasonszenvi gyógymód) lényege „a hasonló hasonlót gyógyít” elv („similia similibus curantur”). A módszer követői olyan rendkívül alacsony hatóanyag-koncentrációjú szert rendelnek a betegnek, amely hígítatlanul a fennálló betegséghez hasonló tüneteket idézne elő egy egészséges emberen. A homeopátia placebohatáson túli hatásosságát a tudományos és klinikai tények nem támasztják alá. A 20. század második felében, valamint napjainkban felhasználva a pszichológiai iskolák eredményeit is, számos reformirányzat színesíti a homeopátiás módszer palettáját. Ma a több,mint 200 éves homeopátia az egész világon ismert és egyre elismertebb holisztikus gyógymód, mely gyakorlása többnyire orvosi tevékenységhez kötött.

NINCS KOMMENT

Válaszol