HKO

A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) eredete pontosan nem tisztázott, de a kínai hagyományok szerint körülbelül 5000 éves tudományról van szó. A modern kutatások viszont azt vallják, hogy a HKO írásos alapjai, az úgynevezett Belső Könyvek (melyet a Sárga Császárhoz köt a hagyomány) valójában „csak”, kicsivel több mint 2000 évesek. Mivel az írott tudásanyag, mindig egy – sok esetben több száz vagy akár ezer éves – hagyományt rögzítenek, ezért akár egyik, akár másik véleményt vesszük alapul, biztosak lehetünk abban, hogy az egyik legősibb komplex orvosi rendszert tisztelhetünk a HKO rendszerében.

A HKO az ősi taoizmus alapjaira építkezik, ahogyan minden más ősi és mai gyógyászati rendszer is, a kialakulását meghatározó kultúrán alapszik.  A HKO egy nagyon komplex és bonyolult gyógyító rendszer, melyben a kínai hagyományok komplexitása és aprólékossága tükröződik vissza. Kínában a 18. századi gyarmatosítási időszakban jelent meg először a nyugati orvoslás, ami az európai kultúrához köthető és a mai modern, tudományos orvoslás alapja volt. Azonban a két rendszer mai napig is kitűnően megfér egymással, elismerve egymás jelentőségét és kiváló módszereit. Így a mai Kínában a modern orvosláson alapuló kórházak mellett mindenhol megtalálhatóak a HKO kórházak is és a legtöbb kínai orvos a gyógyító tevékenységébe mindkét módszert használja és ötvözi is.  A HKO-t a nyugati kultúrákban is elismerik és használják, de csak orvosi diplomával rendelkező személyek végezhetik.

A HKO alapjai

A HKO alapja a jin és jang, ami a világunk energetikai rendszerét alkotja a kínai filozófia szerint. A jin és jang hozza létre a Taot (a Mindent), pontosabban a jin és jang a Taoóból válik ketté. A jin és jang felfogás, nagyon hasonló a védikus kultúrában használt energetikai rendszerhez, a gunákhoz.  A jin és jang egy olyan energetikai rendszert ír le, amiben két energia alkotja a világot és abban minden létező dolgot és folyamatot. Ezen két energia egyensúlya vagy egyensúlytalansága hoz létre mindent az anyagi világunkban. A két energia folyamatos áramlásban van, egymásba olvad és kiegészítik egymást. Fokozzák vagy csökkentik egymás hatásait.

A HKO megközelítése szerint, ezért minden dolognak van jin és jang része, de vannak amik jin túlsúlyosok és vannak amik jang túlsúlyosok. Ezért a HKO a testi funkciókat, részeket, szerveket de az egészségre ható minden tényezőt igyekszik jin vagy jang jellegűre csoportosítani.  A jin és jang energiák kombinációi, létrehoznak 5 fő minőséget, melyeket tulajdonságoknak is nevezhetünk, a rájuk jellemző szerkezet (jin – jang egyensúly) és az általuk létrehozott folyamatok alapján.

Az öt elem tana

5 elemEz az 5 minőség az 5 elem. Tűz, Föld, Fém, Víz, Fa. Az elnevezések igyekeznek a minőségeket, olyan elemekkel megjeleníteni, amelyek érezhetően jól megjelenítik az adott minőségek legfőbb tulajdonságait.  Az 5 elem pedig hatással van egymásra. Fokozhatják vagy gátolhatják egymás hatásait. Hathatnak egymásra normálisan és kórosan is. Ezt az 5 elem tana részletezi.  A HKO az emberi testet szintén 5 testösszetevőre osztja. Életenergia (Csí), Vér (Xue), Folyadék (Jin-Ye), Esszencia (Jing), Lélek (Shen). Ezek a testalkotók alkotják az emberi szervezetet, melyeknek önmagukban is megfelelő egyensúlyban kell lenniük és egymáshoz képest is harmóniában kell működni.

 

A HKO diagnosztikája

A HKO végző orvos, először a testi jelekből és funkciókból megállapítja a testösszetevők működését és minőségét, illetve egymáshoz viszonyított arányaikat. Ehhez nagyon bonyolult és összetett diagnosztikai módszerek állnak rendelkezésére. Ilyen módszer például az 5 elem tana, melyben minden szervhez, funkcióhoz, jellemzőhöz és tünethez társul egy-egy elem.  Az elemek egymáshoz való viszonya pedig megmutatja a többi szervre és testösszetevőre gyakorolt hatásokat. A másik, szintén nagy szakértelmet követelő diagnosztikai eljárás, a csí áramlásának felmérése, amelyre egy nagyon bonyolult pulzus diagnosztikát használnak, mely a pulzust több mint 30 jellemzőre osztja (ellentétben a nyugati orvoslással ahol kizárólag csak a pulzusszámot mérik).  A HKO diagnózis felállításában az orvos részletesen kikérdezi a beteget, életmódjáról, étkezéséről, tüneteiről és pszichés állapotáról is. Ezzel egy nagyon komplex és egyénre szabott kezelést képes megalkotni, mely nem a betegséghez hanem a beteghez igazított elsősorban.

A folytatásban a HKO kezelési technikái

Ajánlott tartalmak


Ayurvéda – ősi indiai gyógyítóktól a modern gyógyászatig