cbd olaj

A CBD vagy cannabidiol, a kender – cannabis növényben található fitokannabinoid.
A kannabinoidok olyan különböző fehérjék, melyek a szervezetben a CB1 és CB2 receptorokon keresztül fejtik ki a hatásaikat (ezek a receptorok felelősek a cannabisban található THC pszichogén hatásaiért is).
Léteznek úgynevezett endokannabinoidok, melyeket az emberi szervezet állít elő. Ezen anyagok pontos szerepe még a mai napig nem tisztázott, de többek között, rendkívül fontos szerepet játszanak az agyi és egyéb idegsejtek közti ingerület gátlásában és ezzel az agyi szabályozásban, a tanulás és felejtés folyamataiban is, valamint számos más élettani hatással is rendelkeznek.
A növények is termelnek kannabinoidokat, melyeket fitokannabinoidoknak nevezük, illetve mára már szintetikus kannabinoidok is léteznek. A CBD-t először 1940-ben izolálták és 1963-ban már, strukturálisan is jellemezték.

A CBD hatásai – tudományos kutatások és eredmények alapján

A tudományos és klinikai kutatások elismerik a CBD-t, mint számos különböző állapot kezelésére alkalmas hatóanyagot. Ezen kutatások szerint, pozitív hatást gyakorol az ízületi gyulladásokra, a cukorbetegségre, az alkoholizmus kezelésére, a Sclerosis Multiplex, a krónikus fájdalmak, a skizofrénia, a PTSD (posztraumás stresszzavar), a depresszió, epilepszia és egyéb neurológiai rendellenességek esetén is.
A CBD kimutatható neuroprotektív és neurogén hatásokkal rendelkezik, és a rákellenes tulajdonságait jelenleg, számos tudományos kutatóközpontban vizsgálják.
Bizonyítékok vannak arra is, hogy a CBD alkalmazása még nagy adagokban is biztonságos.
A CBD nem pszichotróp anyag, orális adagolása biztonságos és jól tolerálható az emberek számára, a Current Pharmaceutical Design folyóirat által, online közzétett klinikai vizsgálatok szerint.

A CBD adagolása

A CBD adagolásával kapcsolatban nagyon sok vélemény létezik. A CBD szájon át történő adagolása esetén, még 600 mg os adagnál sem jelentkeztek pszichés és viselkedésbeli elváltozások.
Általános nézetek szerint a terápiás adagolása, napi 100 mg tól napi 1500 mg ig terjedhet.
A CBD leginkább a száj nyálkahártyáján keresztül szívódik föl, ezért spray formában, a nyelv alá fújva már napi 2,5 mg os adagokban is mérhető hatást képes kifejteni. Az CBD vel szembeni egyéni érzékenység is jelentős különbségeket mutat, mely szerint a napi 2-3 mg tól a napi 200-300 mg ig is terjedhet a hatás érzékelése.

A CBD gyógyászati alkalmazása

2018. június 25-én az amerikai FDA (Food and Drug Administration) bejelentette a marihuána eredetű gyógyszer készítmények első jóváhagyását. Az Epidiolex (CBD alapú gyógyszer) két ritka, gyermekgyógyászati görcsroham, Lennox-Gastaut szindróma és Dravet-szindróma kezelésére hivatott. Az Epidiolex olyan termék, mely a marihuánából nyert CBD-t tartalmaz, de THC tartalma 0,1% alatt marad.
A CBD, a belőle készült gyógyszerek engedélyezésével sem került ki a szabályozott anyagok köréből.
Az USA-ban egy 1970 óta fennálló drogtörvény hatálya alatt áll. Magyarországon nem esik korlátozás alá de az OGYÉI 2018 év végéig nem engedélyezett semmilyen CBD tartalmú, dúsított élelmiszert vagy étrend-kiegészítőt sem, arra való hivatkozással, hogy a CBD gyógyszerészeti alapanyagnak minősül.
Az Egyesült Királyságban nagyon hasonló a helyzet a magyar szabályokhoz.

Az Európai Unióban élelmiszerekhez, olajokhoz nem lehet adagolni a CBD kivonatokat, mert akkor új élelmiszerként kellene engedélyeztetni, de étrend-kiegészítőkben, több országban sem tiltják a használatát a CBD koncentrátumoknak vagy kivonatoknak, ezzel kapcsolatban minden uniós tagország önállóan rendelkezhet, a saját hatósági és szabályozási rendszerén belül.
Jelen pillanatban az európai hatóságok tárgyalják a CBD felhasználás általános szabályait. Ez a kimagasló tulajdonságú anyag számos lehetőséget és ezzel együtt visszaélési lehetőséget is rejt magában.

A természetes THC mentes kender magból sajtolt olaj is tartalmaz CBD-t, de nagyon csekély mértékben.
A nemzetközi szabályozás szerint, a “normál”, úgynevezett ipari kenderből készült olaj (THC mentes) és maximum 2,5 mg CBD-t tartalmazhat kilogrammonként, ami literenként 2,27 mg ot jelent, ezért “sima” kenderolajból hatékony mennyiségű CBD nem vihető be a szervezetbe. Ugyanakkor készülnek CBD kivonatok, melyeket alacsony THC tartalmú ( 0,2% alatti) kenderből készítenek. Így akár 70% os CBD tartalmú olajat, illetve egyéb vegyészeti eljárásokkal akár 99% tisztaságú, kristályos CBD izolátumot is elő lehet állíthatani.

A kereskedelmi forgalomban lévő CBD (kender) olajok ilyen kivonatokkal vannak dúsítva, hogy magas CBD tartalmat tudjanak elérni. Ezen kivonatok forgalmazását jelenleg egyre több országban engedélyezik viszont vannak országok ahol eddig még nem kapott zöld utat a CBD.
A CBD szabadabb használatát Európában az Európai Ipari Kender Termesztők szövetsége az EIAH támogatja leginkább és egyre több szakmai szervezetet és csoportot is megnyernek ahhoz, hogy a nem pszichoaktív, ipari kenderben rejlő lehetőségeket ki lehessen használni.

A CBD ről szóló teljes, tudományos eredményeket és kutatásokat tartalmazó cikk itt olvasható.

Ajánlott cikkeink

 

Fehér üröm – ígéretes szer a daganatok ellen