gyógyszerek hatását befolyásoló ételek

A legtöbb gyógyszernél köztudott, hogy alkohollal együtt nem szabad fogyasztani, azt is általában mindenki tudja, hogy vannak gyógyszerek, melyek egymás hatásait csökkentik vagy felerősítik, ezért is kérdezi meg az orvos, hogy milyen gyógyszereket szedünk esetleg, mielőtt felírna valami újat.

De az már kevésbé tudott, hogy sok egyéb élelmiszer vagy étrend kiegészítő amit megeszünk vagy megiszunk szintén képes a gyógyszerek hatásait csökkenteni vagy épp erősíteni és ezzel akár ronthat az adott kezelés hatékonyságán.

Grapefruit

A citrusfélék például, megváltoztatják a bélsejtek működését és ezzel hatással vannak a különböző hatóanyagok felszívódására. A citrusfélék által okozott változás a bélsejtek működésében például egyes allergia gyógyszerek hatásfokát jelentősen képesek rontani, ugyanakkor bizonyos koleszterin csökkentő gyógyszerek hatását képesek jelentősen felerősíteni.

Tej

A tej jelentősen képes megnehezíteni illetve csökkenteni bizonyos antibiotikumok hatékonyságát. A tejben található kazein fehérje, kalcium és magnézium együttes hatása az ami az antibiotikumok működésére gátlóan képes hatni. Ezért antibiotikumok szedése esetén érdemes tájékozódni, hogy milyen élelmiszerekkel együtt szedhetőek.
Antibiotikumot egyébként is csak nagyon ritka esetben érdemes alkalmazni és ezek általában gyulladással járó betegségek, melyekre a tej fogyasztása szintén nem ajánlott.

Csokoládé

A csokoládé és különösen az étcsokoládé egyfajta élénkítő és serkentő hatású anyag, mely a kávéhoz hasonlítható. Ezért a nyugtató hatású gyógyszerek, altatók hatásait képes nagy mértékben rontani vagy semlegesíteni. Ugyanakkor az úgynevezett MAO gátló, antidepresszánsokkal együtt veszélyes lehet a vérnyomásra. Egyéb serkentő szerek hatását pedig kifejezetten erősíti.

Édesgyökér

Az édesgyökér egy nagyon jó gyógynövény, elsősorban fekélyekre és gyulladásokra használják, de például a daganat terápiákban is hasznos. Viszont az egyik fő hatóanyaga, a glicirizin gátlólag hat például a ciklosporin hatására, melyet különböző autoimmun betegségeknél (súlyos reuma, ekcéma, pikkelysömör, bizonyos szembetegségek) és szervátültetések után használnak.

Vas tabletta

Sokan szednek étrend kiegészítőkén vas tablettát, vagy olyan terméket, melyben vas mint ásványi anyag található. Sokszor a kiemelt vas tartalmú táplálék kiegészítőket egyéb multi vitaminokkal együtt szedik, melyekben szintén található vas. Ezt érdemes megnézni, mert például a pajzsmirigy működését serkentő gyógyszerekre (levothyroxine hatóanyag) a vas kifejezetten gátló hatással van.

Orbáncfű

Az orbáncfű a legerősebb növényi antidepresszáns. Nem ismerik pontosan a hatásmechanizmusát, de vélhetően a májban bizonyos enzimekre hatva fejti ki ezen hatását. Viszont bizonyos gyógyszerek hatását képes gyengíteni, így a koleszterincsökkentő és az erekció fokozó (Viagra, Lanoxin) gyógyszerekét egyaránt.

Alkohol

Az alkoholról általában mindenki tudja, hogy nem javasolt gyógyszerekkel együtt fogyasztani (sőt egyáltalán nem javasolt) de a legtöbb vérnyomás csökkentő és szív gyógyszer hatását az alkohol általában gyengíti vagy ki is oltja és az antibiotikumok hatásait is nagy mértékben rontja. Más gyógyszerekre hatását pedig jelentősen felerősítheti. Így a különböző altatók, szorongás oldók, antidepresszánsok hatását jelentősen felerősíti, így kiszámíthatatlan következményekkel járhat.
A véralvadás gátló szereknél ellentétes hatást fejt ki. Míg az alkalmi alkohol fogyasztás növeli a vérzékenységet, addig a krónikus alkohol fogyasztás rontja a véralvadás gátló szerek hatását.

Kávé

A kávéról mindenki tudja, hogy egy jelentős serkentő hatású anyagot, koffeint tartalmaz. Ezért az antipszichotikus szerek hatását rontja. Bizonyos allergiás szerek, mint az aszpirinr vagy az epinefrinrpedig hatását pedig felerősíti.
Antihisztaminok
Az antihisztamin tartalmú szerek, mint például egyes orsprayk vagy kenőcsök, melyeket különböző allergiás tünetek enyhítésére használunk, jelentősen ronthatják a magas vérnyomás kezelésére használt gyógyszerek hatásait.

Ginzeng

A ginzeng csökkenti bizonyos vérrög képződés gátló szerek hatását. Vérhígítók, mint az aszpirin vagy a heparin illetve nem szteroid gyulladáscsökkentők, mint az ibuprofen vagy naproxent szedése közben a ginzeng elősegítheti a belső vérzések kialakulását is. A MAO gátló antidepresszánsokkal együtt pedig okozhat fejfájást, hiperaktivitást, idegességet és alvászavart is.

Ajánlott írásaink

Álomfejtés – a belső nő és belső férfi